azt viszont megemlitik hogy 'eltorlik a morva 'birodalmat'
ez is azok koze tartozik hogy 'a magyarok a kornyezo nepeket terrorizaltak'[ a romanok is azt fujjak hogy '1000 evig elnyomtuk oket ' ]stb
meg az angol wikipedian olyan magyar-X nep csatakot,haborukot sorolnak fel, tesznek kulon kategoriaba a wikipedian amik olyanokkal voltak akikkel viszonylag joban voltunk [ lasd horvat vagy a bulgar , a bulgar mint rokon feleseg is ugye]
de azokrol nincs kulon wikipedia oldal hogy peldaul ; magyar-osztrak,magyar-cseh,magyar - velencei kozt., magyar -bizanci,magyar-nemer romai,magyar -kijevi haboruk
vagyis hogy az atlag magyar azt lassa elsore is hogy azokkal volt bajunk akikkel vegul is viszonylag rokon vagy joban voltunk
ja es mint tudjuk a 'magyar-kun' csatakrol is 'tobbet tudunk' mint a masokrol.
Elég zavaros a cikk, erősen túlzott a keletre mutogatás, de a kérdésfelvetés jogos. (A longobárdok meg az avarok viszont valahogy kimaradtak a történetből.)
"Én úgy tudom, hogy pont a C14 vizsgálati eredményeit tartották egy időben a legmegbízhatatlanabbaknak, mivel ugyanabból a mintából más kutatócsoportok kezdetben egészen más kort állapítottak meg, végül megkérdőjeleződött az egész módszer hitelessége, át kellett nézni, miért nem vágnak egybe az eredmények, és ma már van egy letisztult és igaznak elfogadott módszer, ami bárhol végezve azonos eredményt ad és használható kormeghatározásra."
Valóban így van, ma már van egy letisztult és igaznak elfogadott módszer, ami bárhol végezve azonos eredményt ad és használható kormeghatározásra.
Ez azonban nem a kételkedőket, hanem az eredeti eredményeket igazolta.
Egy Bánffy Eszter riportból:
Az elmúlt húsz évben radikálisan újjá kellett értékelni szinte minden régészeti leletnek a korát ebben az európai régióban, ahogy Colin Renfrew írja. – Ez elsősorban az őskori leletekre igaz. Minél távolabbra megyünk az időben, annál nagyobb ez az eltérés a történeti, historikus időrendi gondolkodás és az újrégészeti gondolkodás között. A neolitikumban már akár 1500 év különbségről is beszélhetünk. Tehát ebből a szempontból az újrégészet, a természettudományos eredmények bekapcsolódása a régészetbe forradalmi változásokat hozott. Nagyon sokáig nem is lehetett eldönteni, hogy kinek van igaza. Akadtak olyan magyarországi régészek is, akik sokáig nem hittek ebben az új módszerben. Gyanúsnak találták. Próbáltak érvelni azokkal a momentumokkal, azokkal az adatokkal, amelyeknél tévedett a radiokarbon kormeghatározás, és azt mondták, hogy no lám, megbízhatatlan. Mára gyakorlatilag eldőlt ez a kérdés.
Én úgy tudom, hogy pont a C14 vizsgálati eredményeit tartották egy időben a legmegbízhatatlanabbaknak, mivel ugyanabból a mintából más kutatócsoportok kezdetben egészen más kort állapítottak meg, végül megkérdőjeleződött az egész módszer hitelessége, át kellett nézni, miért nem vágnak egybe az eredmények, és ma már van egy letisztult és igaznak elfogadott módszer, ami bárhol végezve azonos eredményt ad és használható kormeghatározásra.
A genetikai vizsgálatokkal is az a helyzet, hogy a mérés ad egy eredményt. A kérdés csupán az, hogy mire lehet azt felhasználni. Itt jönnek a képbe a szándékos hamisítók, pl. M. Naddeo említ olyan vizsgálatot, ahol 7 db honfoglalás kori csontvázat hasonlítottak össze kb. 200 jelenlegi magyar és székely ember mintájával és úgy tüntették fel, hogy "Honfoglalás kori és jelenlegi magyar emberek genetikai vizsgálata", holott a mintavétel nem volt reprezentatív sem a régi, sem a mai népességet illetően, ráadásul a régi 7 csontvázból 2 feltehetően apa és fia volt.
A másik eset Bíró András Zsolt, aki szépen kijelenti, hogy bár nekünk magyaroknak vannak közelebbi rokonaink is, a madjar törzsnek viszont mi vagyunk a legközelebbi rokonai. Arról nem szeret nyilatkozni, hogy ez csak az Y-kromoszóma esetében igaz, mert a madjar törzsnél törzsön kívülről házasodnak és az Árpád apánk óta eltelt kb. 30 nemzedék alatt teljesen lecserélték a madjarok a genetikai állományuk többi részét, valószínűleg a kultúrájuk nők által továbbadott részét is.
(Tóth Imrének meglátásom szerint nincs a témában szégyenkezni valója, legalábbis nem láttam eddig, hogy csalt volna genetikai vizsgálatok ismertetését illetően.)
Úgy gondolom, hogy Európa utolsó jégkorszak utáni benépesülésétől lenne igazán izgalmas vizsgálni az emberek genetikai állományát, de be kellene vonni a teljes genetikai állomány azon részeit a vizsgálatba, ahol feltehetően az utóbbi 10e évben keletkezett mutáció. Sokkal megbízhatóbb eredményt kapnánk, mint bőven jégkorszak előtti és csak apai (vagy csak anyai) génekkel.
Hát Kedves János, ezúttal nem értünk egyet! (De azért köszönöm a hozzászólását!)
Amikor Bánffy Eszter arról ír, hogy a radiokarbon kormeghatározási módszert milyen sokáig elutasították, akkor nem azt állítja, hogy az elutasítóknak volt igaza. Szerinte is a C14 volt a helyes, csak az addig valótlanságokat állító történészek ennek eredményeit sokáig nem fogadták el. Nem igaz tehát, hogy a radiokarbon eredmények voltak sokáig megbízhatatlanok, ezt csak a megcáfolt „szakemberek” állították – ameddig tehették.
"Átértékelni" tehát nem ezen az oldalon kellett.
Ugyanígy az sem igaz, hogy a genetikai vizsgálatok megbízhatatlan eredményeket adnak, ezt is csak azok állítják, akiknek az elméleteit megcáfolja a genetika. Csak idő kérdése, hogy ezek a "szakemberek" is az előzőek sorsára jussanak.
Agrármérnökként genetikát is tanultam az egyetemen, ezért merem írni az alábbiakat.
Amikor Bánffy Eszter azt jelzi, hogy a genetikai vizsgálatok még kísérleti szakaszban vannak és megbízhatatanok, hiszen nem történt meg az az átértékelés, ami a radiokarbon kormeghatározás, stb. terén már igen, akkor javasolom azt komolyan venni. Nem azért, mert ezzel a "szakmán kívülieket" próbálja távol tartani, hanem mert tényszerűen ez a helyzet.
Jelenleg ugyanis a vizsgálatok túlnyomó részben csak egy tulajdonságra terjednek ki. Az Y-kromoszóma egyben öröklődik átkereszteződés nélkül, tehát az egész egyetlen mintának minősül a rajta levő összes génnel együtt, amelyek ráadásul a teljes genom jelentéktelen (1%-nál kisebb) hányadát teszik ki; és csak férfiak vizsgálatára használható, ami az emberek 52%-át
(a nőket) kihagyja a lehetséges mintavételi körből.
Újabb probléma, hogy a szokásosan vizsgált haplocsoportok korát 20-40e évesre becsülik, holott erre a becslésre megbízható módszer nem létezik, ugyanis a DNS kémiai tulajdonságokkal is bíró anyag, amit nem vesznek figyelembe a mutációk feltételezett korának számításánál (ugyanez az eltérés a nyelvek változásánál is, a magyar lassabban cseréli le a szókincsét, mint az angol).
Ismét újabb probléma, hogy ha elfogadjuk, hogy 20-40e éves mutációkat használ jelenlegi emberek vizsgálatára, azóta éghajlatváltozás miatt É-D és K-Ny irányban is több népvándorlásnak kellett történnie, a vizsgált mutációk tehát teljesen elkeveredve vannak a jelenlegi lakosságban.
Újabb probléma, hogy csak ember egyedeket lehet vizsgálni, ezért milyen következtetéseket lehet levonni a kultúrákra vagy népekre vonatkozóan?
És ez mind még csak az Y-kr. vizsgálattal kapcsolatos volt.
Úgy tanultuk, hogy egy mérés nem mérés, két mérés fél mérés, három mérés az számít mérésnek.
Az Y-kr. vizsgálat egy mérésnek számít. Az mtDNS egy másiknak, de szintén egy mérésnek. Az igazi baj pedig az, hogy a feltételezett 20 000 (vagy 30e?) génből összesen egyet vizsgálni pont olyan, mint ha a világ nyelveit csak a "víz" szó alapján hasonlítanánk össze. Arra jutnánk, hogy a hettita "waatar" és az angol "water" majdnem azonos, a latin "aqua" és a francia "eau" eléggé eltér.
Vagy ha régészeti ásatáson csak az elhunyt testhelyzetét vennénk figyelembe, másik többszáz jellemzőt nem (sír jellege, ruházat és ékszerek maradványai, sírmellékletek, tájolás, stb.).
Mindezek okán azt ajánlom, hogy minden olyan DNS-vizsgálatnak örüljünk, ami a magyar nép számára kedvező és ne búslakodjunk, ha kedvezőtlen eredményűekről szerzünk tudomást, hanem mindig legyen bennünk egy egészséges óvatosság, mert ahhoz, hogy tényleg valós értékűnek minősülő eredményeket kapjunk, a genetikai módszereket kidolgozó, ma még a témában Istennek számító tudósok nyugdíjba menetelét ki kell várni, hogy utána a jó értelemben vett szakma valódi tudományos munka keretében megvitathassa a genetikai vizsgálatok módszereit és felhasználhatóságát. Mindaddig minden egyes vizsgálati eredmény csak tájékoztató jellegű.
A csaknem 700 (!) csontváz egy része a legkorábbi újkőkor két nagy kultúrájából, a Kr. e. 6. évezred első felében létezett Körös- és Starčevo kultúrából származott. Sikerült mintákat vennünk azonban a 6. évezred második felében élt utódaiktól, a Dunántúli (Közép-európai) és az Alföldi Vonaldíszes kerámia kultúráinak népességétől is.
A Körös és a Starcevo gyakorlatilag ugyanaz, csak a terület XX. századi felosztását vetítették vissza az újkőkorba. Hogy ezek lennének a legrégebbiek itt, az egyáltalán nem bizonyított. Érdekes újítás a Vonaldíszes kultúrát ezek utódainak tekinteni, amikor eddig mindig azt állították, hogy a két csoport nem keveredett egymással. (Nem találták meg a kultúrájukra jellemző eszközöket a másik csoport területein.) Pozitívum ugyanakkor, hogy a vizsgálatokba bevonták a vonaldíszeseket is, mivel eredetileg csak a bevándorlókra koncentráltak. (Az is megérne egy misét, hogy miért?)
A genetikai elemzést a jövőben pusztán az finomíthatja, ha a balkáni bevándorlók temetkezései mellett, remélhetőleg hamarosan, egyre több, a középső kőkori vadászgyűjtögetőkhöz tartozó temetkezés kerül elő, és ezeket is vizsgálni lehet majd. Fontos ugyanis megtudnunk, hogy ennek a középső kőkori alaplakosságnak a genetikai jellemzői (haplotípusai) mennyiben befolyásolták a Dunántúl újkőkori népességéről és leszármazásáról, rokonságáról alkotott képet.
Fontos bizony! Mert még ezek szerint is létezett itt egy állattenyésztő alaplakosság. Ismert lelőhelyük pl. Jásztelek vagy Regöly, de ide tartozik a Balla barlangnál megtalált 11000 éves gyermekcsontváz is. (Ezért is nem lehetnek a körösiek a legrégebbiek.)
Európa őskori DNS-térképén egy másik fehér folt is eltűnni, vagy legalább csökkenni látszik. Victoria Keerl az alföldi szakálháti kultúra 72 embercsont-mintájának elemzését végezte el, így Szécsényi-Nagy Anna dunántúli eredményeit egy, a kései vonaldíszes csoportokkal egyidőben élt alföldi népesség genetikai képével is össze tudtuk hasonlítani. A szakálháti népesség és az említett kései vonaldíszes csoportok a Kr. e. 6. évezred végén hasonló genetikai képet mutattak, és valamilyen régészetileg is kimutatható kapcsolatban álltak egymással.
Ez is nagy eredmény, mert azt igazolja, hogy a dunántúli és az alföldi vonaldíszes kultúra egy egységes kárpát-medencei kultúra részei voltak - ellentétben az eddig állítottakkal.
Mindezek az eredmények elsősorban az ún. mitokondriális (mt) DNS elemzéséből következtek. Ez az anyai szervezetben nagy mennyiségben jelenlévő anyag jól vizsgálható, de éppen mivel női örökítőanyag, csakis az anyai ági leszármazásról tanúskodik. Jelenlegi tudásunkat tehát a jövőben alakíthatják az apai genetikai örökséget és az Y-kromoszómát kutató, egyelőre igen nehezen kivitelezhető vizsgálatok is.
Hát ez az. Az mtDNS-ről eddig is tudtuk, hogy nem igazán megbízható. Az Y-kromoszómás, az lesz majd az igazi!
A „Kárpát-medence népességtörténete az újkőkorban és hatása Közép-Európa benépesülésére”című kutatási program céljául a Kárpát-medence neolitikus (vagyis a Kr. e. 6–5. évezredre keltezett) régészeti kultúráiból származó, lehetőleg minél nagyobb számú csontváz vizsgálatát tűztük ki.
Nagyszerű, ez már valami! Nem tesznek úgy, mintha a Kárpát-medence a honfoglalásig üres lett volna, nagyon is jól tudják, hogy hol dőlt el minden. Tudják ezek szerint azt is, hogy Közép-Európa benépesítése (egyelőre maradjunk csak ennél,) a Kárpát-medencéből történt. Fogadjuk el, mert így igaz! Ha viszont ez így van, akkor itt jelentős létszámú népességnek kellett élnie, már akkor is.
Félreértés ne legyen, ezek a jóemberek még véletlenül sem a magyar ősöket keresik, de sebaj. Ha az eddigieket tisztességgel elismerik, akkor előbb-utóbb annak a kérdésnek is fel kell majd merülnie, mi lett ezzel az itt élő, nagy létszámú népességgel?
Várnai János figyelemreméltó megjegyzésén kívül egyelőre nem érkezett több hozzászólás a genetikai témához, ezért - jobb híján - összefoglalom a saját meglátásaimat.
Van valami ellenszenves abban, hogy a magyar történelemmel, magyar nyelvvel foglalkozó főállású kutatók szinte minden esetben magyarázkodással kezdik a mondókájukat. Ennek során igyekeznek megvédeni az általuk képviselt nézeteket a velük szemben szerintük várható, "nyilván tudománytalan” támadásoktól. Az embernek rögtön az az érzése támad, hogy itt már megint valami disznóság van a háttérben, különben minek jönnének megint ezzel a nyavalygással?
Ezúttal sincs ez másképp, ezekre a "megelőző csapásokra" utaltam a hárommal ezelőtti hozzászólásomban.
Nemegyszer szóvátettem már, hogy a régészeti tudósítások mennyire használhatatlanok, ha nincs mögöttük tényszerű adat. „Megfejtették az x nép génjeit!” – hirdeti a cím. No nézzük csak, milyenek is azok? – gondolja magában az olvasó, és végigolvassa a cikket, amiben végül semmi konkrétumot nem talál. Érdemes felfigyelni erre a jelenségre! Ez oda vezet, hogy az átlagember semmit nem tud már ellenőrizni, számára kénytelen-kelletlen az marad az igazság, amit a sajtó állít, függetlenül attól, hogy az valóban igaz-e, vagy sem. A torinói lepel vizsgálóbizottságának egyik tagja nyilatkozta nemrégiben, hogy a sajtóban megjelent tudósítások köszönő viszonyban sincsenek a megállapításaikkal, mégis, az került a köztudatba amit az újságok írtak. (Lehet hogy tiltakoztak is, de azt meg elhallgatták.) Rendkívül veszélyes irány ez, érdemes végiggondolni!
Mintha Bánffy Eszter írásában is valami hasonlót fedeznék fel, azt írja; csak a tudományos értelmezés során kapott ("kész") eredmények lehetnek érdekesek (azaz elérhetőek) a nagyközönség számára. Majd ők megmondják, mit hogyan kell érteni.
Ennyit a negatívumokról, a pozitívumokról meg majd legközelebb. (Mert azok is akadnak bőven.)
Bánffy Eszter írásának első bekezdésével mindannyian egyetérthetünk, csupán azt hallgatja el a szerző, hogy a "szakmai körökből kikerülve" az főként a tudományos társadalmon belüli és nem azon kívüli embereket takarja, sőt "szakmai körökön" belülieket is.
M. Naddeo írásaiban számtalanszor rávilágít arra, hogy az MTA neves tudósai szándékosan félremagyarázzák genetikai vizsgálatok eredményeit, vagy egyszerűen csalnak a mintavételnél.
Személy szerint megkérdezném Bíró Andrást, a Kurultáj főszervezőjét is a témában, mert amikor a "Kazakisztáni Madjarok" genetikai vizsgálata során azt bizonygatja, hogy az Y-kromoszómájuk a magyarországi magyarokhoz közel áll; mélyen hallgat arról, hogy a 22 pár testi kromoszómával, az X-kromoszómával és az mt-DNS-sel mi a helyzet, mert azok alapján a madjarok teljes értékű kazahok, akiknek hozzánk, magyarokhoz semmi közük sincsen.
"Egyesek túlzott lelkesedéssel igyekeznek a genetikai adatokat egyszerűen régészeti kultúrákkal vagy népekkel azonosítani..."
Pár mondattal később pedig ezt írja:
"...ma Magyarországon sajnos még egy másfajta veszély is leselkedik: egy-egy felkapott magányos szám, genetikai adatsor a szakmai körökből kikerülve önálló életre kel
és sokszor valamilyen áltörténelmi, ráadásul erősen ideologikus szövegkörnyezetben válik „bizonyítékká” jó vagy rosszindulatú hozzá nem értők kezében..."
Úgy gondolod, hogy ez a mai magyarság kevésbé gyámoltalan mint annak idején a szkítákkal szövetkező őslakosság? Azt hiszed talán, hogy mi már képesek vagyunk segítség nélkül is megvédeni magunkat? Esetleg visszavenni azt, ami a miénk? Bár igazad lenne!
Imre! Erről beszélek folyamatosan: mindig kettős az értelme, bármit is mondunk, s az úgy marad, ha nincs mód a tisztázásra.
Ezt írtam: "Egyet értek: a másokra várás helyetti honvisszafoglalásunk lényeges. ;)"
Azaz: nem "honfoglalás", hanem "honvisszafoglalás"! Nem mások által, de még "más" szkíták által sem, hanem éppen általunk! S, ha lesz még olyan is, aki testvérként viseltetik küzdelmünkben, óvatosan, de örülünk majd, s ha nem, hát kisnyúl! :))) Egyben ellent kell, mondjak: vannak még szkíták, s nem is kevesen.
Alakul a molekula! :)))))
S, egyetértek Veled: akikre számíthatunk majd, azt hiszem, éppen a: honiak (: nekem akkor "hunok", hogy Borbála is örüljön, mongolul "egy nép" lesznek velünk. :) Bízom benne, hogy rájönnek előbb utóbb, hogy daha-szkíta őseik is voltak, mielőtt eltahósodtak, meg hogy szaka-szkíta őseik is voltak, mielőtt látens-pannonosodtak, avár-hun őseik is voltak, mielőtt alpáriasodtak, meg hogy ősi-úz őseik is voltak, mielőtt elvandálosodtak, meg hogy szár-mada őseik is voltak, mielőtt belőlük sz@rsemaradt, meg hogy bárdos-baltás őseikre büszkébbek lehetnek, mint a bárdolatlan utódokra, ..., s hogy mindezek nemcsak jöttek, hanem mentek is valaha, s hogy mindig az volt a lényeg, hogy idegen szívvel jöttek, vagy mentek, mikor éppen "honvisszafoglalással" voltunk elfoglalva!
Jó, jó. Én sem állítom hogy Tóth Gyula mindenben téved, sőt, valóban érdekes megfigyelései vannak. De mint már sokszor megírtam, a történelmet ott kell kezdeni ahol kezdődik, különben sose tudjuk meg az igazat. (Valószínűleg még így sem, de legalább közelebb kerülünk hozzá.)
Új honfoglalás? Nincsenek már szkíták, akikkel egykor érdemes volt szövetségre lépni ilyen ügyben. Elfogytak a számtalan harcban, meg aztán tettek is eleget a kiirtásukért a helyükre pályázó idegenek. Akadnak persze helyettük most is mások, akik szívesen beszednék (vagy be is szedik) az adót, csak az ellenszolgáltatásról feledkeznek meg. A szkíták nem csak elvettek, de adtak is. Például igazságot, rendet és védelmet, meg persze jól használható fém eszközöket. Most kivel szövetkezzünk?
Nem vitatja senki, hogy a székelyek és magyarok őshonosságának nem a ma hunokként számon tartott népek a bizonyítékai.
Én nem olvastam ki egyértelműen azt Tóth Gyula írásaiból, ha az írásaiban annyira Attila hunjaira hagyatkozik is, hogy valóban úgy is gondolja, ahogy itt írtad, hogy előtte ne lettek volna akár őslakos - akár magyar - népek a Kárpát-medencében, akik a magyarok ősei lehetnének, de ezek szerint, ezt mások - úgy érzed - egyértelműen így értelmezhetik. Az nekem is feltűnik, hogy hunok és magyarok közé egyszerűen teszi oda az egyenlőséget, azonban ebben ő nem illetékes és megbocsátható tud lenni a tévedése, amíg nem tesz az eredetről és származásról egyértelmű hitet. Nekem értékesnek tűnnek az észrevételei, de nem kívánom itt ragozni fölöslegesen. Az "ütni és vágni"-t ironikusan értettem.
Egyet értek: a másokra várás helyetti honvisszafoglalásunk lényeges. ;)
Ettől még szembeötlő, hogy a népelnevezések bizony nem véletlenek, s valami olyanról tanuskodnak, amire legfeljebb csak mi figyelhetünk fel, ha délibábosnak tűnik is egyelőre. Ilyen az alanyi és tárgyas ragozás léte vagy nem léte is egy ó-nyelvi szövegben.
Tóth Gyula "krónikás" világában a Kárpát-medence a hunok előtt magyar szempontból gyakorlatilag üres, azután meg mindenki hun. Ez önmagában elegendő ok arra, hogy komolytalannak vegyük. Az, hogy a hun=honi, méghozzá itteni-honi, azaz hazai, enyhén szólva délibáboskodás. A hun minden elfogadott nézet szerint egy közép-ázsiai (mások szerint belső-ázsiai) eredetű nép volt, akik bizony rátámadtak Európára. (Hogy miért, az is megérne egy misét, de egyelőre maradjunk annyiban, hogy a jóságukra nincsenek bizonyítékaink.) Rokonságot velük csak a bolgár és a magyar honfoglalók vállaltak, de ma már ebben a két országban is egészen elenyésző azoknak a száma, akik hun utódoknak tartják magukat.
Milyen alapon gondolja hát bárki, hogy a hunok által pusztított európai országok mai állampolgárai, akik semmiféle hun tudattal nem rendelkeznek, mégis rokonságot vállalnak majd (most) velük, sőt, általuk még velünk is???
*
Mi valóban rokonai vagyunk a legtöbb európai népnek, de nem "hun" mivoltunk, hanem ősi európaiságunk okán. Erre kellene koncentrálni!
Nem kell a Tóth Gyula-féléket ütni-vágni, bőven elég, ha megmondjuk nekik, hogy nincs igazuk.
Egy biztos, ami ma zajlik, nagyon is azt mutatja, nemcsak a történelem tanításban, felfogásban, hanem a közéletben (latinul: politikában), hogy ITT AZ IDEJE EGY ÚJABB HONVISSZAFOGLALÁSNAK.
Úgyhogy, valóban: "üssük csak, vágjuk csak" az újabb és újabb honfoglalás pártiakat! :))))))
Rendben. Tehát a szlávok HONiak, de nem HUNok?! - ha jól értem.
Kell is, lehet is "ütni-vágni" Tóth Gyulát azért, amivel maga még nem foglalkozva, tán akarva-akaratlan, de minduntalan írja és mondja, mintha a magyarok a hunok utóda volna. Megjegyzem: nem is téved nagyobbat, mint az utód és a testvér fogalom ősidős zavara. Ha tudva tudná(nk) végre, hogy a HUNnak HOL is volt, van és lesz HONa, nem mást, csak másként fogalmazna! Munkájának ez nem újdonsága, hiszen a HUN származás nem új, csak egy régi dogma, amelyben a "hamis" pontosan ugyanaz csupán, mint minden máslakiságban. Ha valami máshol hasonlatos ahhoz, ami itt volt és van, akkor nyilván mi jöttünk mindannyian vagy vettünk át mindent onnan és akkor éppen, amely korban feltűnik a HUN minduntalan. Holott észre kellene már venni, de nagyon, hogy a hu-, hun és a ma-, mag honnan is indult világhódító útjára, mielőtt megszületett Nimród mondája. Hányszor és hányszor is történt ez meg, mire krónikáink egyről, mint elsőről, meg a legutóbbiról, mint másodikról beszámoltak?! Holott pontosan fogalmaztak, mikor a Turul-ház bejöveteléről, nem a magyar nép honfoglalásáról írtak. Gyanította, és bizonyítgatta már ezt egy-két irományában Grandpierre K. Endre és Attila, hogy a pannonok és úzok előtt is lehetett még a visszatérő honiaknak nem egy-kettő honvisszarendezési bevonulása, uradalma itt a Kárpát őshazában, ha már Magyar Adorján írásait valaki nem is olvasgatta.
Nagyon is elgondolkodtatók a népek, országok, helynevek (magyarul) beszédes elnevezésének a véletlent messze meghaladó tömege, azaz hogy tán:
1. nem is létezett annyi nép, ahány népről a krónikák írnak, főként hogy annyira összecsengenek az elnevezések keletkezései olyan eseményekkel, mikor a velünk szót értő, azaz egy nyelvet beszélő eleink épp nem össze, avagy vissza, hanem éppen szét-, azaz kirajzottak!
2. a népek egyes történelmi időszakhoz köthető (lejegyzett - tehát ma megismerhető) saját (belső) és idegen (külső) megnevezése nem feltétlenül az, ami valójában a nép maga, azaz mindig fennáll a lehetősége, hogy az uralkodói réteg, vagy az eltartó réteg adta-e az éppen lejegyzett nevet, sőt, abban sem lehetünk biztosak, hogy a lejegyző tartalmi (leíró) vagy alaki (kifejező) módon jegyezte le az adott nevet a saját (néha harmadik, azaz közlő) nyelvén (azaz sem nem a megnevezett nép saját nyelvén, sem nem azon nyelvi változaton, amelyen maga a név használatban volt); önmagában ez is már óriási változat bőséget eredményezhet a nyelvi elhajlásokon is túl.
3. a nyelv ráadásul nem matematikai logika, tehát megengedő, azaz nem cáfolja még az a nyelvi elemek közti összefüggéseket, ha van ellenpélda (akár több is), és egy-egy több tagú (több hangú) kifejezés rendszerint több rétegű értelmezése is megengedett a nyelvben.
Akkor mi dönt?
+1. következésképpen csakis az az értelmezés állhat a legközelebb a valósághoz, amely a megnevezés értelmét következetesen az adott és megismert összefüggések szellemében adja meg, azaz megint ott tartunk, hogy kellő türelem nélkül, nincs félreérthetetlen, vagy félremagyarázhatatlan fogalmazás sem.
Csak példaként, hogy a magyar a Kárpát-medencében miféle csoda:
- ŐS, mint őshonos (daróc, maróc, galgóc, palóz, vandalóc, ...) ÚZ (számtalan ennek is a bizonyítéka) és
- HUN, mint HONi országteremtő erő, s akkor KUN is, hiszen ez majd" ugyanaz a kettő.
- SZÉKI-SZAKA-SZKÍTA, mint a mindig is itt székelő székhelyi székelyek őse (vagy utóda?) volna és
- JÁSZ is, mint íjfeszítő íjász, avagy íjas, s mint olyan, SZARMATA is, a méd-magya-madák e származottja, s akkor tán
- BESENYŐ is, mint vízen jövő bő-boldoganyás fősámán-senyü követő,
s persze, hogy a sok mellett éppen ezt ne feledjem, mindvégig: véges végtelenül
- MAGYAR, mint az őshonos székhelyi íjászok magvető ura, őre, ereje, írja, magja!
S a földművelés elterjedésében már eddig jutottak:
"A földművelés először 8000 körül kezdődött meg a Közel-Keleten, ... Majdnem egyidejűleg alakult ki ... egymástól függetlenül a világ legalább három másik tájékán: Kelet-Ázsiában,Mexikóban és Peruban is. A földművelés "megszületésének" helye, elterjedésének módja vitatott kérdés. A régészek egy része úgy véli, hogy a földművelés kialakulására több helyen egyidejűleg történt, így az ősi Európában, Törökországban, Mezopotámiában, Palesztinában és Egyiptomban."
Nos, már csak az eurázsiai sztyeppe hiányzik, de nagyon. Vajh, miért is?
SUBARU-SZABÍR és SZAKA-SZÉKI-SZÉKELY (aki székhelyi, azaz nemcsak a határon, hanem a székhelyén is székel) nagyon is összefüggő műveltség lehet, akárcsak a magyar-székely avagy székely-magyar (SZIK-SZÉK KÖR és MAH-MAG KÖR), mint a kezdet és a kiterjedés körei (mintegy kultúra-körtúra: svasztika alakzat, vagy történet)! De még mennyire! Meggyőződésem, hogy mikor Grandpierre K. Endre amellett érvelt, hogy a székely és a szkíta ugyanaz a nép lehet, azaz a székely népnév és a szkíta népnév ugyanannak a népnévnek két változata, akkor azt sejtette meg, ami mára már több is mint megalapozott. Ahogy az is, amit erről jósolt, hogy "ha ez az azonosság kimutathatóan székely eredetet jelent, az az egyik legnagyobb fordulatot jelentheti történelemszemléletünkben".
Tudtommal az, hogy a SUMER (akademikusaink által elterjesztett magyar(talan)sággal: SUMÉRnek ejtett) műveltség helyett nem SAMER, vagy SAMIR (magyar kiejtéssel: SZAMÍR) módon ejtik és írják ma, csupán olyan döntés volt valaha, mintha egy pénzérmét dobtak volna fel. Persze, hogy - megjegyezhetnénk - nem véletlenül ejtetik velünk Budhának, aki Buda, avagy majának (írva: maya), aki magya (kérdezzük csak meg a magukat magyáknak vallókat)! Ezt erősíti meg a terület bibliai megnevezése is (szamaria), ahogy a szabír-szabari-szubaru-szubartu-... elnevezések sora, melyek esetében az elválasztó megkülönböztetés ezen műveltségek között indokolhatatlan.
Azon a területen (Anatóliától Mezopotámián keresztül az Indus deltavidékéig) a székelyek megnevezése eszkil-iszkil-sicul-szikuli-szkolota-szokolato-eszkulo-eszklavi-szklavenoi-...! Véletlen volna-e, hogy az összes turáni nyelven e területtől egészen a Koreai-öbölig a históriás irodalmakból ismert SZAKA-SZAKJA szó máig a székely székeknek megfelelő önrendelkezési (őrzött, különös, mondhatni: szakrális) területet, tartományt jelöli. Sőt, ugyanez vonatkozik a japán szamurájokra is, kiknek önrendelkezési területe ugyancsak: SZAKA). Véletlen-e, hogy Málta, Róma alapítói közt találjuk a SICULI nevet, ahogy a Merovingoknál a SICAMBERt? A Tarih-i Üngürüsz SZIKARA hegye és Sicambria hol lehetett, mit jelenthetett?
Barabási László erre is utalt már régen, többek között a "Hol vagytok székelyek?" című munkájában. S, bizony, nagyon is igazolja mindezt a génkutatás és régészet, sőt, jóllehet, még a megmásítva írott történelem is, bárhogy is ferdítette, fordította fejtetőre az útókori igyekezet.
Kiegészítésként megjegyezném, hogy nem ártana megvizsgálni a subar-szkita-székely vonalat.
"Az állati szarv neve sumérul SI volt. A fémből „készült” (AG) mesterséges szúró eszköz SIAG „szeg” szigony ...
(Székely = SI-AG-LU fegyveres, dárdás ember).Itt meg kell jegyeznünk, hogy az idézetbeni AR
vagy SA népet az agyagtáblákról gyakran SU népnek fordították, melyből a SU-BAR (SUBARTU) népnév
alakult ki, melyet magyarosított formájában szabirnak írunk. A SA népetnikum származéka a SAKA népcsoport,
mely igen fontos szerepet tölt be az ókori történelemben. (Némely nem magyar történetíró is a
SAKA szóból származtatja a székely népnevet)."
Én úgy gondolom, hogy ez lenne az a vonal amely összekapcsolhatja Torma Zsófia régészeti hagyatékát az
egyiptomi kultúrával. Az én véleményem az, hogy a Székely nép ősfoglaló a KM-ben és nyelve is itt alakult, fejlődött.
Beolvasztott minden hódítót és rátelepedőt, csak így képzelhető el, hogy nyelvünk szigetnyelvként ma is fennmaradt a szláv
és türk népek tengerében.
A székely és nem székely magyarok összevetésénél ezt kell mindenekelőtt szemmel tartani:
"A recens minták azt mutatják, hogy a 132 magyarországi és 99 székelyföldi férfitól, valamint ugyanolyan 113, illetve 84 nőtől nyert minta összetétele nem különbözik egymástól, és valamennyiüknek jó kilenctizede az európai őslakosságéval egyezik meg. Ez egyértelműen a mai magyarság genetikailag európai eredetét jelzi."(Magyar Tudomány: Genetika és (magyar) őstörténet)
Kedves Zsolt, köszönöm az észrevételeket, többé-kevésbé egyet is lehet érteni velük. (Az utolsónak a vége lemaradt.)
Csak egy apró pontosítás: nem igaz, hogy a rovásírás csak a székelyek lakta területeken volt ismert, lásd példának okáért a kiskunhalasi rováslapokat, a szarvasi "avar" tűtartót, vagy a csepeli töredékeket, stb. Nagy a valószínűsége, hogy itt nagyobb volt a pusztítás, ezért maradt fenn kevesebb emlék.
Visszatérve a könyvre: ilyet nem írnak évente, de még évtizedente sem, tehát ha most megjelentetnek egy ilyen sületlenséget, azzal hosszú időre újra biztosítják a muníciót a magyar és székelyellenességhez. Nehéz elhinni, hogy mindezt merő tudatlanságból teszik.
(A "török" honfoglalókat ezúttal észre sem vettem.)
Katolnai írásából idéznék egy kisebb részt, amit bizony nem ártana Akadémistáinknak nevezett tudós történészeinknek is elolvasni és elemezni.
"
Évszázadokon keresztül a Kárpát-medencébe érkező hódító seregek, turániak, germánok mind megbecsülték az ott élő ősnépeket és ezek a magtermelő területek sosem néptelenedtek el. Hivatalos történelemírásunk hamisan úgy írja például: „mikor a Gepidák kiürítették Pannóniát, az általuk üresen hagyott területekre az avarok költöztek.” Kimentek a gepidák, ám a földművelő, gyümölcstermesztő őstörzsek maradtak és azok a gepida töredékek, akik valami oknál fogva nem követték társaikat: beolvadtak ebbe az ősnépbe, átvéve nyelvüket, műveltségüket. Pont ez a helyzet mondható a hunokra, - ott sem ment ki minden nemzettség a Kárpát-medencéből, sokan maradtak közülük és azok mind elmagyarosodtak. A több hullámban érkező avar törzsek is – szép lassan – ennek a népnek nyelvét, kultúráját átvéve éltek tovább hazánkban, még akkor is ha megtartották ábrázoló művészetüket vagy temetkezési szokásaikat. Hamisan cseng tehát az olyanok állítása mint Bálint Csanád, (Hunok, avarok, magyarok) aki szintén kipusztult avarságot lát: „A késő avar népesség nagy részének IX. századbeli továbbélését jelenleg a régészek többsége elutasítja ...” (az itt szereplő elutasító 'régészek' alatt értsd: labanc akadémisták) Olyat még feltételezni sem szabad, hogy ekkor már az avarok elmagyarosodva, beolvadva az őstörzsekben éltek tovább ahelyett, hogy kihaltak volna. Vissza kell utasítani az olyan feljegyzések komolyságát is, mint Einhardt, aki a 'Vitájában' diadalmasan úgy írta meg a Nagy Károly hadjáratát követő időben az avarok sorsát: „A hunok egész nemessége meghalt ebben a háborúban.”Az avar nép nem kihalt, hanem megtanulta a Kárpát-medencei őshonos nép nyelvét és megmaradt, de megtartotta turáni eredetének tudatát is és így testvérként fogadhatta Árpád török népét. A befogadó, minden hódítót magába szívó őstörzsek falvai, települései végighúzódtak az egész medencében, népei, törzsei nem jöttek soha sehonnét sem: mindig is itt éltek Európa szívében.
Itt alakult ki nyelvünk, műveltségünk és nem a mongol pusztákban, vagy a fagyos szamojéd tundrákon. A Jászok, Mátyusok, Göcsejiek, Barkók, Székelyek, Kálok, Palócok, Tirpákok, Szemerék, stb. mind ősi törzseink voltak, tőlük ered a világ legtökéletesebb és legszebb nyelve, a magyar. Itt éltek ők már a jégkorszak megszűnésének idejétől, mindig feltöltődve, gazdagodva más vonuló, betelepedő népeket magukba olvasztva, és amikor Árpád népe megérkezett, ők is ennek a népnek vették át nyelvét, kultúráját.
Anonymus akaratlanul is közöl egy hagyományt, amelyből az ősi törzsökös magyarság archaikus létezése cseng ki, mikor Árpád az Attila eredetre hivatkozva követek útján követeli Mén-Maróttól, hogy alázkodjon meg, földjét pedig adja át a jogos örökösnek. Ekkor Mén-Marót így válaszol: „De mi sem jóindulatból, sem félelemből nem engedünk át neki még egy marék földet sem, noha azt saját jussának mondja is. És szavai nem zavarják meg lelkünket, ha azt üzente is, hogy ő Attila király nemzetségéből származik is, azéból, akit Isten ostorának hívtak. Attila ugyanis erőszakkal elragadta ezt a földet az én ősapámtól”. Tehát Mén-Marót ősei már Attila ideje előtt ott éltek a Tisza parton és a hun király tőlük vett el területeket. És itt jön be annak fontossága, hogy milyen etnikai identitással rendelkeztek a Névtelen által megnevezett 'ellenséges' hadvezérek/nemzetségfők: Loboncy, Salanus, Galád, Gelou (Gyalu) Menumorout, (Mén-Marót) Zobor ezek mind félre vannak magyarázva, és egytől-egyig szlávnak, oláhnak, bolgárnak; mindennek, csak magyarnak nem nyilváníthatják őket az akadémisták. Nem t
Nem kell elhinni a sok maszlagot, akár új 3-as köny akár nem.
Sáfár István:
Rendkívül gyakran emlegetik a történettudósok azon nézetüket, hogy a székelység valójában a határőrvidékekre helyezett, oda kiszorított, majd azok nyugati részéről (a gyepüvidékekről) a 11-12. századok fordulóját követően keletre áttelepített, eredetileg nem magyar nyelvű nép lett volna. Azon túl, hogy ilyesmit bizonyító történeti források nem léteznek, és az egész feltevés puszta hipotézis, a székelység, mint áttelepített peremjelenség ósdi tételének megértéséhez és elutasításához hosszan idézek Mályusz Elemér posztumusz megjelent zseniális munkájából:
„A francia nyelvatlasz eredményeiből ... fontos következtetéseket találtam levonhatónak, ... Nyelvészeink azt a megfigyelést, hogy a Székelyföldön és Göcsejben, tehát az ország keleti és nyugati szélén, de csak ott. sok azonos nyelvi és néprajzi jelenség található, úgy magyaráztak, hogy ezeknek oka a határőrzö katonaságnak az Árpád-korban a nyugati végekről keletre áttelepítése. Ezt a hipotézist sok érvvel lehetett támogatni, s aki nem ismerte a nyelvi jelenségek terjedésének módját, nem is tudta cáfolni. A francia nyelvatlasz éppen a lényegről, aminek tárgyalását a magyar nyelvtudomány elmulasztotta, adott felvilágosítást. Megállapítása szerint a francia nyelvterület szélén lévő jelenségek valamikor a központban, Ile de France-ban is éltek, sőt innen terjedtek tovább, itt azonban a művelődés fejlődése során újabb elemek váltották fel őket, ami a széleken, a fejlődés lassúbb üteme következtében, nem következett be. A felismerés, hogy a szélek azonos vonásai valamikor
205 Az adatokra Kniezsa István in; Melich-emlékkönyv. Budapest, 1942, 196-204. - Kovács László ín: ArchÉrt 117, 1990,44.
az egész nyelvterületen uralkodó állapotok relictumai, reveláció-szerűen értette meg velem nemcsak a székely-göcseji probléma, hanem a nyelv életének lényegét is." 206
Mályusz olyan peremjelenségekről ír, amelyek az indoeurópai nyelvtörténetnek régi, jól ismert kérdései. Arról van szó. hogy egy-egy önálló és zárt nyelvterület (mint amilyen a mai értelemben vett, 796-895 közötti és utáni korai ómagyar is volt) peremein megtalálható, a peremre kerülést követően kialakuló szabályszerű nyelvi egyezések és eltérések (székely - göcseji) lehetnek megőrzött, vagy elszigeteltségben létrejött archaizmusok, vagy különféle újítások, innovációk. A kérdés igen fontos például a kisázsiai anatóliai ág. elsősorban a hettita megértésében. Itt a késő-indoeurópai alapnyelvből elágazott más dialektusoktól való eltérések többféleképpen is értékelhetőek: éppen a peremhelyzet miatt lehetnek olyan megőrzött archaizmusok, amelyek a protohettita igen korai kiválása után a nagy indoeurópai tömb egymástól akkor teljesen még el nem vált dialektusaiban azóta elenyésztek (1. indo-hettita vagy nővérnyelv-elmélet I). Avagy ezek a régies vonások igen korán önállóan alakultak ki az anatóliai elődjében, a proto-anatóliaiban, annak igen korai elválása után. (archaikus saját peremújítások), és ezek a saját újítások a teljesen még fel nem bomlott késő-indoeurópai alapnyelvre már nem terjedtek ki (2. nővérnyelv-elmélet II).
Másrészt magyarázhatók az eltérések későbbi, fiatal, saját újítások révén is, a felbomlott indoeurópai alapnyelv valamelyik dialektus-csoportjától való, szabályszerű, nyelvfa-szerinti elválás után. így lehetnek csak a hettitára és részben kis-ázsiai rokonaira jellemző fiatal peremújítások, a kiválás után saját belső fejlődés és más nyelvcsaládokkal (hatti, sémi, eblai, ismeretlen eufráteszi-tigriszi kihalt nyelvek, stb.) való kapcsolatok eredményeként. Az ilyen újítások általában nem terjednek el az egész zárt nyelvterületen (3. leánynyelv-elmélet I). Más újítások viszont egy-egy nyelvterületnek éppen a központi területein következnek be, ezek a középponti újítások, ahonnan sugarasan kifelé elterjednek (4. leánynyelv-
Kedves Imre, szerintem ez megint valami politikai indittatású kampány, mert nem létezik forrás arra nézve, hogy a székelyek a XII. sz-ban kerültek mai helyükre. Hablaty az egész amit múvelnek.
Egy hozzászólás egy másik fórumról:
barabas2010. december 20. 20:53
Volt szerencsém az egyetemen egy kicsit kutatni a székelység tárgyában. Mivel székely származású vagyok, ezért a témát először könnyűnek találtam, de amikor - a fenti cikkben is felsorolt "tudósok" által létrehozott - "felszín" alá tévedtem, megéreztem: ingoványos talajon járok. Rájöttem, hogy a titok nyitja itt van az orrunk előtt, hisz „nyelvében él a nemzet”. Egy idő után ugyanis kérdésessé vált előttem, hogy a magyar nyelvben MELYIK nemzet él.... A fennmaradt írásos emlékek, az elvégzett antropológiai vizsgálatok alapján (és székely családtagjaim látva) egyértelmű, hogy a székelység egy másik nép. Átlagember nem sok mindent tud kötni hozzánk, talán a székelykaput, a székelykáposztát (pedig ehhez semmi közünk), de a székely-rovásírás mindenkinek jelent valamit. Székely-, és NEM MAGYAR rovásírás, mert csak székelyektől származó ilyen írás maradt fenn. Ezen írás tanulmányozásakor arra lettem figyelmes, hogy a betűkészlete pontosan lefedi a magyar nyelv hangjait. Beleértve a kettősbetűket (sőt mi több megkülönböztetve a j-t a ly-től!!!). S mivel legfontosabb szavaink tartalmaznak kettős magánhangzót: anya, atya, szív, gyerek, nyak, sőt a NYELV szavunk is, illetőleg ezen szavak "ősszavaink" közé sorolhatók, így a bennem felmerülő – minden eddigitől eltérő - álláspont további kivizsgálására elkezdett és mintegy 4 évig tartó - jelen hozzászólásnál lényegesen aprólékosabb - kutatás eredményeként arra a következtetésre jutottam, hogy a magyar nyelv eredetileg talán a székelyek beszélt és írt nyelve volt, amit az érkező - és más nyelvet beszélő, írni pedig a források hiánya miatt feltételezhetően nem tudó - törzsek népei először talán közvetítőnyelvként (lásd mai angol) majd később egyedüli nyelvként beszéltek. Gondolom mindenki érzi a súlyát, hogy mit állítok…. Természetesen ez „csak” egy vélemény, de szívesen ütköztetném mások álláspontjával
''Az újdonságok között említette, hogy a korábbi nézetektől eltérően ma úgy látják, a székelység szervezett telepítés eredményeként érkezett mai szállásterületére.''
Ha lett volna rá időm, már magam is foglalkoztam volna ezzel a témával.
A könyv megírása az eddigi hamisságok fenntartása miatt nem csak hogy óriási hiba, de egy óriási lehetőség elszalasztása is. Most meg lehetne írni - ha nem is a teljes igazat, - de legalább a felét, vagy a harmadát mindenképpen...
Akármilyen volt ugyanis az a "rendszerváltás", annyi eredménye mégiscsak lett, hogy aki már ki meri mondani az igazat a magyar történelmről, az ki is mondhatja, fővesztés terhe nélkül. Lásd az én esetemet! (Igaz, én nem ebből élek.)
"A tudós szerint sok újdonság lesz majd a könyvben, de arra nem kell számítani, hogy a munka alapjaiban forgatja fel a székelységgel kapcsolatos eddigi tudást."
Nem, ilyesmire most már tényleg nem számítunk. Tőletek semmiképpen.
Pedig mi minden lehetett volna...
Semmi okunk nincs rá, hogy ne vegyük komolyan Anonymust, aki szerint a székelyek már várták Árpádékat. Semmi okunk nincs arra sem, hogy a Csiki Székely Krónikát még mindig mellőzzük, hiszen eszerint is itt voltak a székelyek, már az ősidőktől fogva.
De minden okunk megvan arra, hogy figyelembe vegyük végre a tudomány legújabb eredményeit, hiszen azok is éppen ezeket a mellőzött forrásokat igazolják, mint például a genetika!
És persze valóban példát vehettek volna Barabási Lászlótól is, aki mindezt már többször megírta.
''Az újdonságok között említette, hogy a korábbi nézetektől eltérően ma úgy látják, a székelység szervezett telepítés eredményeként érkezett mai szállásterületére.''
hat igen Laci ba jokot mondott s valszeg irt is csak en nem olvastam
ellenben ezek a menok itt nalunk es [link felol ]
kiadnak vmi 'tortenelem konyvet' de peldaul az a 'korde zoltan' az egy majom [ olvastam volt az irasat, mar nem tudom mit irt konkreton ,de emlekszem valami hasonlot mint hogy a szekelyek nem hunok meg valszeg hogy a '12-ik szazadba telepultek erdelybe']
Ahogy az első hozzászólásban is írtam: "... mi nem voltunk soha törökök, trákok, de ettől még a törökök és trákok névadó és uralkodó nemzetségének lehetett az a forrása (nem oly régen), mint a magyarnak, azaz széki-szaka-szkíta-székita." Nos, valószínűleg ezt érthetted félre.
S ez igaz a szlovákra, germánra, bajorra, horvátra és bolgárra, oroszra,... egyaránt. A kuruc nótát arra idéztem, hogy mennyire nehéz volna bármely európai népről is azt állítani, hogy ne lenne valamelyest testvérünk. A kuruc nóta épp a minket "tanítani" akaró nyugati testvérkékről szól, mikor azt mondja, hogy vezettesse magát FÉLRE a magyar éppen elfajult testvéritül, s megnézheti magát, hogy mi marhaságoktól hülyül. :)))
Ennek legfényesebb bizonyítéka a finnugrizmus maga, avagy a finn és ugor rokonságelmélet léte, akikkel közös műveltségünk, génünk Európában talán éppen a legcsekélyebb, s mégis hagyja magát, aki hagyja általuk szembekötve.
Egyébiránt a "magyar" elnevezés is kettős, mert beszélhetsz, arról, hogy mi a magyar faj és beszélhetsz arról, hogy mi a magyar műveltség. Nos, az utóbbi pedig már a napnál is világosabb, hogy nem kevesebb, mint világméretű, míg az előbbi éppen a kiinduló mondattal a legkifejezőbb: Nem jöttünk mi sehonnan sem.
A lényeg az, hogy rokonunk lehet bárki, de ősünk nem lehet akárki. Ne mondja tehát senki itt, hogy mi trákok, törökök, finnugorok, meg hasonlók vagyunk. Mi magyarok vagyunk, és kész.
A kuruc dalt viszont nem értem. A történelmet illetően magányos farkas vagyok, nincs senki aki beköthetné a szememet, vagyis akinek a véleményét fenntartások nélkül elfogadnám.
Te ne tudnád, hogy mennyire egyetértek azzal, hogy "Nem jöttünk mi sehonnan sem"?!
Éppen arról írtam, hogy mennyire kettős az értelem, mikor egy-egy fogalom vagy elnevezés körül folyik a vita. Kétszer írtam meg a hozzászólásom, azonban a másodikat elfeldtem beleírni, amiben a Govedarica féle kutatásra emlékeztettem, hogy a jugaros (nem jugur-ujgur-jogur?) széki-szaka-székita-székelyek sztyeppei kiáramlása (Kr. e 5500-3500) eredményezhette a sztyeppei népek műveltségbeli és részben génbeli azonosságát.
Úgy gondolom, hogy megalapozott ez a kiáramlás. A finnugoristák és az újkeletű ázsioszkítianisták mindig és minduntalan csupán a keletről nyugatra történt és általában hatalmi (uralkodási, jóesetben rendteremtési) célú népvándorlásokkal foglalkoznak, s nem beszélnek soha a műveltségek (nyilván nem embertelenül) a Kárpát medencéből kiinduló délre és keletre történő kiáramlásaival, emlynek két egyértelműen bizonyított időszaka, a Kr.e 6000-5.500 (jogaros, tejivó és feldolgozó, írásvető) és a Kr.e 3000-2.500 (bronzkor, fejszés) évi műveltség kiterjedés.
Tóth Gyula nincs elkötelezve a "kontiunitás" elméletnek, azonban nagyon is nyitottan kezeli a krónikás irodalmat (nem fetisizálva annak abszolút igazságát), s ha nem is szakít az ázsioszkítianizmussal, sőt, óhatatlanul úgy fogalmaz, mintha a magyarok onnan származnának, keverve a hunt és a magyart, attól még nagyon is jogosnak tűnnek felvetései, amelyek egyáltalán nem alaptalanok, ha nem tekintjük az ő elméleteit sem abszolút igazságnak.
Egy szó, mint száz: biztos, hogy igaz, hogy nem jöttünk mi sehonnan sem, de az is biztosan igaz, hogy nincs nép, akire ne hatottunk volna (a régészet éppen ezt bizonyítja). Azaz mentünk is folyamatosan, s jöttek vagy visszajöttek idegenek és testvérek is, azaz elidgenedettek is, akik már majdnem mindegy is, hogy magyarok, voltak-e valaha, avagy sem, már annyira meghasonlottak.
Szóval én ebben nem vitatkozom, mert igaznak tartom, amit e honlapon bizonyítasz is.
Ahogy a kuruc dal is mondja (a legnagyobb veszélyt az éppen ellened fordult testvéreidben lelheted):
Soha nem szabad elfelejteni, hogy a "török" a szkíta-hun népek eltüntetése érdekében mesterségesen felduzzasztott kategória, majdnem olyan, mint a "finnugor". Türk néven először Kr.u. 552-ben jelent meg egy félig-meddig ferdeszemű belső-ázsiai nép, akiknek a jóval korábban, a Balkánon élt trákokhoz semmi közük sem lehetett. Még akkor sem, ha hasonló a nevük. A szkítákat, hunokat, hungárusokat se nevezzük soha törököknek, mert ők sem voltak azok. Tiszteljük meg annyira Árpád unokáit hogy elhisszük nekik, őseik "non Turcae" voltak! Éppen az avaroknál (fehér hunoknál) olvashattuk többször, hogy a türkök voltak a legnagyobb ellenségeik, nem lehetett ez másképp az utódaiknál sem.
Mióta a magyar történelemmel foglalkozom, mondom, hogy nem jöttünk mi sehonnan sem. (Talán ismerős is neked ez a mondat.) De időről időre megszólítanak nálam okosabb emberek és közlik velem, hogy tévedek, mert a magyarok ősei nem őshonosak, hanem innen, onnan vagy amonnan jöttek a Kárpát-medencébe. Most éppen Bulgáriából, előtte egy héttel a Kaukázusból, vagy az Ural két oldaláról, kicsivel korábban Equadorból, (Móricz János be is bizonyította, bizony!) meg persze Mezopotámiából, Egyiptomból, Atlantiszról, Ataiszról, stb. De kaptam már felkérést finnugrista történésztől is, hogy közöljem az írásait, és nagyon megsértődött amikor elutasítottam.
Hasonlóképpen problémás Tóth Gyula elmélkedése is: nincs egy fix pont benne, és mikor már maga is elismeri, hogy az eszmefuttatásai végén mindenki azonos mindenkivel, akkor értelmét veszti az egész. Ez az út sem vezet sehová.
Mindenkinek meg kellene értenie végre, hogy az innen-onnan eredeztetést be kell fejeznünk, mert ezekkel csak magunk alatt vágjuk a fát. Finnugristáinknak elég felsorolni ezeket az elméleteket ahhoz, hogy nevetségessé tegyenek bennünket. Aki mégis ragaszkodik a trák (török, sumér, stb.) eredetünkhöz, az menjen olyan honlapra hozzászólónak, ahol ezt hirdetik. Ez itt nem az (ellen)reklám helye.
Egyszer egy egyetemi kollégám azt találta mondani, hogy "Feri, te más vagy", mire én: "hogy érted?", mire ő: "be mered vallani, ha valamiben nem vagy biztos, tévedsz, vagy mást gondolsz". Nos, akkor jöttem rá, hogy nem én, hanem ők lettek lassan mások, mint, amik hajdan voltak, ha voltak.
Egyre inkább meggyőződésem, hogy nincs olyan állítás, ami ne lenne kettős értelmű, s az is marad, ha nincs mód a tisztázásra. Így az is kettős értelmű, mikor egy népet megnevezünk, mint például a tótokat. Imre, emlékezz, hogy írtál egy meggyőző esszét arról, hogy a szlovákok a tót nevet egy vezető rétegükről kapták, amelynek éppen a gepida-gepidák-gepidán (daha-szkíta hun kapitány?) nép lehetett a forrása. (A zárójeles kifejezés az én beszúrásom Tóth Gyula felvetése alapján, amely koránt sem tűnik alaptalannak).
A török népnévnek is egyértelműen a türk népnév a forrása. Arról meg tudnivaló, hogy éppen a kürt-kürtgyarmat-kurd-kutrigur népnév lehet a névadója. Azaz, mi nem voltunk soha törökök, trákok, de ettől még a törökök és trákok névadó és uralkodó nemzetségének lehetett az a forrása (nem oly régen), mint a magyarnak, azaz széki-szaka-szkíta-székita.
S, bizony a szláv-szlovák nép sem máshonnan kapta nevét, mint a bizánci közrehatással elszlávosodott, elszolgásodott székely-siculi-sclavus népekről, akik más műveltségű uralkodók szolgálatába álltak.
A SZIKE szóra visszatérve.
A SZÉK szavunk azon kevesek egyike, amely a KÖR, KERESZT, HÁZ szavunkhoz hasonlóan minden változatában megőrizte az eredeti tartalmat, s még az elhajló, leváló nyelveken is őrzi többé kevésbé alakját, formáját ugyanabban a viszonylatban.
SZÉK(i) magyarul magyarázva sem más, mint: SZÉKhely, SZÉKely, SZIKár, SZIKsó, SZIKla, SZEGő, SZÖGlet, SZIGet, SZAKma, SZOKás, ZUG, ZSUGor, ...
és idegen nyelven is él, mint: SAKA, SZAKA, SZKÍTA, arSZAKida, SICuli, SCLaveni, eSKIL, esKULo, SZKOLota, SOKolato, SICur, SECurit, ZIKurat, ...
azaz legyünk csak továbbra is élesek, mint egy SZIKAMBER-SZIKEMBER SZÉKI EMBER!
Önmagáért beszél, hogy Abajev a szkíta-szarmata szavakat indoeurópai alapokon "felújította", "rekonstruálta", de még így is akadnak benne magyarral rokonítható szavak bőven: Szkíta-magyar szavak
Szomorú, hogy a hazai közlések (mint pl. az Iszfaháni kódex) hitelességét máig sem sikerült bizonyítani, ezért ennek a szótárnak nagy jelentősége van.
Ami pedig a népneveket illeti, még óvatosabbnak kell lennünk.
Elgondolkodtatónak itt van néhány mondat a Magyar Tudomány egyik számából:
"A forrásokban olvasható népnevek valódi etnikai tartalmának feltárása speciális felkészültséget igényel: például Maurikios császár alatt (582–602) készült egy hadászati kézikönyv (Stratégikon), amelyben összekeveredtek a belső-ázsiai türkökre és a Kárpát-medencei avarokra vonatkozó leírások. Ezt nagyban fölhasználta Bölcs Leó császár, amikor 902-ben maga is írt egy kézikönyvet (Taktika), de abba már olyan adatokat is beépített, amelyek a Kárpát-medencei magyarokkal kapcsolatosak – s e három nép a forrásban egyazon népnév („türk”) alatt szerepel! Hogy melyik név éppen melyikre vonatkozik, ahhoz nem elég középgörögül olvasni tudni (az sem könnyű!); bizantinológusnak kell lenni."
"Honfoglalóink tehát türkök, törökök semmiképp sem lehettek."
Kánnai Zoltán utánanézett keleti forrásokban és - ha jól emlékszem - a türk név eredetileg a perzsák mellett élő eftalita hunok megnevezése volt és csak a magyar honfoglalás után kezdték alkalmazni a valódi török népekre, előtte magyar, hun, stb. a jelentése.
Lásd fent: "Kánnai Zoltán írása a honfoglaló népekről"
"Kik lehettek a szabirok? Nagy valószínűséggel azonosíthatók a Dél-Urál mindkét oldalán élt őseinkkel. Bíborbanszületett Konstantin szerint ugyanis a magyarok, a császár szóhasználatában a türkök régi neve „szabartoi aszfaloi” – ’erős szabir’ volt."
Mint már idéztem, az eredeti szöveg „non Turcae, sed Sabartoeasphali dicebantur” volt. Honfoglalóink tehát türkök, törökök semmiképp sem lehettek.
Továbbá:
A szkíta nyelvvel foglalkozók szerint a szkítáknál a ló neve aspal (asphal) volt, ami a magyarban aszó formában maradt meg.
A Sabartoeasphali tehát sokkal inkább jelenthetett "lovas" szabirt mint "erős" szabirt, vagy bármi mást.
Érettségi: Tragikus, hogy még mindig itt tartunk. Szemmel látható az igyekezet, hogy az őseinket a lehető legprimitívebb népnek fessék le. (Ennél primitívebbet talán már ki sem lehet találni.)
Sokadszor hangsúlyozom, hogy ennek a történetnek a világon semmi alapja nincs.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Kedves László!
Nagyon érdekes, és helyénvaló az észrevétele. Ugyanzet fújják Trianonnal kapcsolatban is - ugyanazok.