Magyar őstörténet

 

Újdonságok a honlapon
 
Eredetünk
 
Ajánló
 
Impresszum
 
Szerkesztő
 
Látogatók
Indulás: 2007-08-20
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Régészeti hírek

Megtalálták a lengyeli kultúra (Kr.e 5000-4000) egyik legnagyobb települését és temetőjét: 

Mintegy 2500 temetkezést tártak fel... A feltárt településen utcaszerűen sorakozó házak maradványaira bukkantak... 60 oszlopszerkezetes épületet tártak fel, amelyekhez általában kapcsolódott egy-egy nagyméretű agyagnyerő gödör. Ezeket a használat után feltöltötték hulladékkal, a leletanyag nagyrésze ezekből a gödrökből került elő... Kiderült, hogy nagyon gazdag népesség élt itt, amely szinte ontotta a kerámiákat és a kőeszközöket... http://www.stop.hu/articles/article.php?id=491524

Egy ígéretes kutatás kezdete:

„E kapcsolatokat "indikátorként" jelzi a Balaton-felvidéki őskori bányából származó vörös radiolarit: a jól pattintható, nagyon éles élet adó kő, amely a neolitikum "csúcstechnológiájának" számított, Nyugat-Európa sok területére eljutott i.e. 5500 táján - mondta el Bánffy Eszter, a Régészeti Intézet tudományos igazgatóhelyettese.” http://www.mult-kor.hu/20090215_megfejtik_a_kokori_cserekereskedelem_titkait 

Megjegyzés: A Körös ("Starcevo") - kultúra bevándorló népének a dunántúli radiolarithoz semmi köze sem volt. Annak elterjesztése kizárólag az őshonos Kárpát-medenceiek tevékenységéhez köthető, a bevándorlók szerepe a cikkben így enyhén szólva túlhangsúlyozott. (Az eset kb. olyan, mintha a Németországba szállított Ikarus buszok apropóján a román gépjárműgyártást méltatnánk.) TI

Tejivók

Bevándorlók a saját szülőföldjükön

Történelemcsinálók

Dunántúl közepén keletkezett az európai civilizáció

"Stonehenge-től a Csepel- Szigetig - Kora bronzkori harcos nép Magyarországon, régészeti kiállítás"

Bejött ez is, mint a Vucedol Zókra. (Valójában a harangedényes kultúra Somogyvár környékéről indult.)

Budakalászon az M0 útgyűrű megelőző feltárásának keretében felszínre került 1070 síros harangedényes temető a kultúra legnagyobb temetője Európában...” 

Wikipédia: „Az ásatások tanúsága szerint a kultúra népessége gerendavázas, paticsfalú házakban élt.”

Az edények mintázata pedig egyértelműen a karcolt vonaldísz "továbbfejlesztett" változata. Már csak a lelőhelyek valódi (mérésekkel igazolt) időrendjét kellene hozzátenni, hogy ezúttal is tisztán láthassunk! (TI)

*

20*6 méteres, paticsfalú ház kemencével, az újkőkorban Óbudán. ÉRDEMES MEGNÉZNI!  

 *

Átmenet a rézkorból a bronzkorba: paticsfalú házak, vonaldíszes kerámia-töredékek a badeni (valójában péceli) kultúrából: http://www.archeo.mta.hu/hun/munkatars/horvathtunde/osregeszet.pdf

A kerámiatöredékek egy részén jól látható az "átfejlődés" a karcolt vonalból a pontozott vonalba, ami meg már a "harangedények" jellemzője.  

*

Lábbelik 

*

Megtalálták a Dunába hajított, felbecsülhetetlen értékű nyakéket!
2008. október 14. 13:01

"Megtalálták a búvárok azt a tömör arany, V. századból való nyakéket, mit egy amatőr régész és műkincscsempész hajított a Dunába, mikor lecsaptak rá a rendőrök a Bem rakparton, még júniusban. A nyáron napvilágot látott ötvenmilliós műkincs-csempészési ügy fő gyanúsítottja elfogásakor kitépte magát a rendőrök karjaiból, s eközben az általa korábban megtalált leletegyüttes legértékesebb darabját, egy V. századból való tömör arany nyakéket belehajított a Dunába. (A férfit azzal gyanúsítják, hogy a Börzsönyben általa megtalált műkincsegyüttest külföldre akarta csempészni.) A felbecsülhetetlen értékű nyakéket kedden találták meg a híd közelében felállított úszódaruról merülő búvárok..." http://www.stop.hu/articles/article.php?id=396113

Kíváncsian várjuk a „felbecsülhetetlen értékű” nyakék fényképét!

*

Folytatják a somogyvári ásatásokat 2008. szeptember 12.

Húsz év elteltével folytatják a somogyvári ásatásokat, a régészek Koppány várának feltárásán dolgoznak
„...az is bebizonyosodott, hogy itt már a bronzkorban is erődítmény állt.”

 *

 Autópálya régészet: felbecsülhetetlen értékű kincsek kerültek elő:

"Belvárdgyula: őskori telep, mellette légifotón azonosított körárok."

"Szemely: őskori telep, mellette légifotón azonosított körárok."

http://bama.hu/index.php?apps=cikk&cikk=160912

*

Kora rézkori település nyomai Zalaegerszegen:

 http://www.zalaihirlap.hu/kultura_oktatas/20080702_aedenyful_az_oskorbol_szemet_perspektivaa

Kár, hogy még mindig csak a szemetesgödrökben keresik az emberi nyomokat!

*

„Alán kincseket foglaltak le! (???)
    2008. június 26
50-70 millió forintos értékű, az V. századból származó műkincs-leletet foglalt le a rendőrség egy solymári férfinál és bűntársainál. Vukán Béla, a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztályvezetője az InfoRádióban elmondta: az aranyból és ékkövekből álló ékszerkollekciót a Bakonyban találta a 40 éves solymári férfi, aki életvitel-szerűen foglalkozott a régészeti lelőhelyek felkutatásával és kifosztásával. A rendkívül értékes, egyedi ékszerek feltehetően alán nemzetiségű fejedelemi sírból kerültek elő.” 
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-208906   (A hírek között, lejjebb!)

 
Eléggé valószínűtlen, hogy Atilla birodalmának közepén egy alán fejedelem hagyta volna ránk a kincseit! Hasonló dísztárgyakat készítettek a hunok is, de még az avar-hunok is! Összehasonlító kép

  *

"Anatóliában termesztették a legrégibb gabonát"  http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=20966

Rendkívül fontos, hogy ez még nem a szántásos földművelés volt, és így nem ez az alapja az újkőkori népességrobbanásnak! Az a Kárpát-medencében kezdődött!

*

Avarkori temetőt találtak Kállósemjén határában
2008.06.06 12:12

"Az építők előbb a temetőre bukkantak, amely az első megállapítás szerint VIII–IX. századbeli lehet – mondta a szakember. Hozzátette: a helyszínre hívott régészek huszonkét sírt tártak fel eddig összesen, amelyekben az eltemetett emberek valamely késő avarkori népesség tagjai lehettek.

A régész elmondása szerint a sírok az avarkori temetkezési szokásokhoz képest meglehetősen szegényesek voltak, mindössze néhány vascsatot, kést és edényt találtak a csontok mellett."

 http://www.mno.hu/portal/564962

 
Az irányított közvélekedés szerint a szkíta korban csak szkíták, a hun korban csak hunok, míg az avar korban jóformán csak avarok éltek itt. (Az újabb népcsoport megjelenésekor pedig az előzőek nyomtalanul eltűntek!) A valóság természetesen más, ezek a népek csak az uralkodó réteget adták annak idején! Mellettük mindig is megtalálják az egyszerű földműves köznép nyomait is – amint a példa bizonyítja!

 *

Leendő gáztározó helyén ásnak a szegedi régészek 2008. június 6.

"...Az érintett területen az őskortól a késő középkorig számtalan lelőhelyet találtak."

http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=20793

*

 

„...Alsónyéken a késő újkőkori lengyeli kultúra európai jelentőségű telepét, ötven cölöpszekezetű hosszúházát és 1500 temetkezését tárta fel az Intézet. A temető eddig ismeretlen temetkezési szokásokat, a halottkultusz új formáit, és különleges leleteket is felszínre hozott. Egyedülálló módon itt lehetőség lesz egy újkőkori temető és település együttes vizsgálatára.”

 

„Rézkori település temetőjét találták meg a régészek a 47-es út mellett folyó ásatáson Hódmezővásárhely és az algyői Tisza-híd között...” 2008. május 16.
A feltárt sírok és más leleltek egyértelműen arra utalnak, hogy egy korábbi ásatáson előkerült rézkori településnek a temetőjét sikerült most megtalálni ... erre az időszakra tehető a nagy sírszámú, a lakóhelytől elkülönülő állandó temetők kialakulása.”
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=3&id=11632&PHPSESSID=ba704b5f955cb73b23007ba944ff74cb

 
„Értékes régészeti lelőhelyeket találtak Zalában

A lelőhelyen őskori, favázas lakóházak cölöpszerkezetei és a hozzájuk tartozó építmények, ólak, szemetesgödrök nyomai kerültek elő.”
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=3&id=11633

 

Szenzációs kincsek az M60-as autópálya építésén
2008. május 12.

Szenzációs leleteket találtak a régészek az épülő a M60-as autópálya nyomvonalán: Európában párját ritkító neolit temetőt ékszerekkel és sírokat gazdag mellékletekkel...

Mint az Belényesy Károly, a feltáró munkálatokat irányító Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) régészeti igazgatója a STOPnak elmondta, jelenleg az épülő autópálya északi, azaz Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszán dolgoznak a régészek intenzíven. Itt 28 kiemelkedően értékes lelőhelyet találtak eddig, amelyekben több korszakból, de főleg újkőkorból és a koraújkorból valók. A régészek találtak például templommaradványokat, temetőket...

Szenzációs leletek a déli szakaszon is

Az autópálya Szekszárdtól Pécsig tartó déli részén két nagyobb lelőhelyet találtak - magyarázta Belényesy. Ennek a területnek már korábban megtörtént az előzetes feltárása, amelynek során 27 lelőhelyre bukkantak, ezért itt nem folynak akkora munkálatok, mint az északi szakaszon. Értékes ásatások azért itt is vannak. Egy magasnyomású gázvezeték áttelepítése miatt például csak most tudtak hozzákezdeni egy Európában egyedülállóan gazdag neolit temetkezési hely részletes feltárásához. A helyszínről egyébként már eddig is rengeteg ékszer, tárgyi emlék került elő.

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=320227

*

Elásott bronzkincsek

„A leletek alapján azt gondolták, hogy komoly etnikai váltás is történhetett, a Kárpát-medencét "inváziószerűen" elözönlötték a mai München környékén, a Cseh-medencében, valamint a Közép-Duna vidékén kialakult úgynevezett halomsíros kultúra képviselői... Ma úgy látjuk, hogy kisebb közösségek, néhány nemzetség, család szivárgott be és az éghajlati változásokkal együttesen késztették a helyi lakosságot, hogy átvegyék a betelepülők anyagi kultúráját, halomsíros temetkezési szokásait- magyarázta a régész.”

Világszenzáció a miskolci őskori hőkezelő

A Magyarországról és külföldről érkezett résztvevők az Avason előkerült, a világon egyedülálló paleolit kovabányászati emlékekről tanácskoztak. A paleolit kori leletek nagy meglepetést okoztak, ugyanis azt bizonyítják, hogy az őskori ember már 70 ezer évvel ezelőtt olyan hőkezelési technológiát használt a kőeszközök megmunkálásában, amilyennel - az eddigi információk szerint - csak jóval később dolgozhatott volna - mondta a Miskolci Egyetem Ős- és Ókortudományi Tanszékének vezetője az MTI-nek.

http://www.miskolc2010.hu/index.php?c=hirarchivum&tol=30&kod=62

http://www.mtv.hu/magazin/cikk.php?id=67323

 *

Feltárások az M0 DK-i szakasza mentén

Feltárások az M0 DK-i szakasza mentén II.

*

Van új a föld alatt... - Válogatás a 2007. év legszebb ásatási leleteiből

„A BTM Aquincumi Múzeuma immár 12. alkalommal rendezi meg hagyományos kiállítását 2008. április 15. és november 30. között. A múzeum főépületében megrendezésre kerülő kiállításon minden eddiginél nagyobb alapterületen láthatóak majd a 2007. évben előkerült régészeti leletek.
A múzeum munkatársai közel 70 ásatást végeztek Budapesten, a Római parttól egészen az egykori budai Skála területéig, az előkerült 200.000 db leletből készülő válogatás felöleli az őskor, a római foglalás időszakának és a népvándorláskor összesen több mint tízezer évét.”

http://www.museum.hu/museum/temporary_hu.php?IDT=7131&ID=6
 
Jellemző „hivatalos” összefoglalás „több mint tízezer” év történelméről: őskor, ...rómaiak és népvándorlás..! Közte semmi!
 

„Szarmata lelőhelyeket találtak a Hortobágyon” „...A közel 20 neolit és szarmata kori lelőhelyre a Hortobágyi Nemzeti Park területének egy részén földkábelcsere közben bukkantak.”  

Ma Magyarországon bárhol kutassanak a régészek, hasonló eredményre jutnak!
 

http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=20232

 

 *

 "Az M3-as autópálya polgári lehajtójánál létesített M3 Archeopark a térség hétezer éves múltját mutatja be a látogatóknak.
A térség legrégebbi korszakát bemutató építmény egy Kr. e. 5000-4500 közötti lakóház. „Természetesen nem eredeti, azonban ugyanolyan alapokra épült, mint amiket Polgár-Csőszhalmon az ezredfordulón tártunk fel” - kalauzol Raczky professzor az épület felé. „Furcsák egyébként az ilyen rekonstrukciók: mi régészek olykor évtizedeken át keresünk és találunk ilyen leleteket, azonban amikor felépült, engem is megleptek a méretei. Más tudni, hogy mekkora és más látni teljes valójában.”
A ház oldalfalai 180 centi magasra futnak fel, míg a tető magassága a nyeregnél meghaladja a négy métert. A patiscsfalat az eredeti technikával építették, és a csőszhalmi nyomok alapján készült annak bekarcolt és festett díszítése is." (Természetesen vonal, ill. szalagdísz! A képgaléria 6. képe mutatja meg a neolit kori ház belső elrendezését!)
http://www.geographic.hu/index.php?act=kepgaleria&id=10953

"Mintegy másfélmillió lelet került elő az M7-es autópálya Somogy megyei nyomvonalának Zamárdi és Ordacsehi között végzett megelőző régészeti feltárásakor..." http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=18913

Újabb korszakalkotó hír! A cikk szerint: "Az újkőkortól a rézkorig csaknem kétszáz műtárgyat, többségében plasztikus emberábrázolásokat mutatnak be a Zala megyei egervári várkastélyban november 6-án nyíló kiállításon." 

Fantasztikus kiállítás látható Füzesabonyban a vasútállomáson!!! Rendkívül gazdag régészeti anyagot mutatnak be "Az újkőkortól a középkorig"! Aki teheti, feltétlenül nézze meg!!

(Ld.: Képek!)

*

 

Bronzkori kincstárat találtak Baks mellett

Tizennégy finoman díszített aranykarikából és csaknem nyolcszáz bronztárgyból álló késő bronzkori leleltet találtak a régészek a Csongrád megyei Baks közelében

http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=18646

 

Habsburg műgyűjtőkhöz kerültek 18. századi aranykincseink http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=16529

 - Attól tartok, nem csak a 18. századiak!

*

 

„Rablók fosztogatják, háborús csapatmozgások pusztítják a 2000 éves sumér városokat és az ókori Mezopotámia felbecsülhetetlen kincseit. Irak, az emberi civilizáció bölcsője sok helyen szinte teljesen elveszítette múltjának emlékeit, a rombolás pedig egyben a katasztrofális megszállás szégyenteljes jelképévé vált - számolt be róla a The Independent című brit napilap.” http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=18496

- 2000 éves sumér városok nem léteznek, mert a sumér kor kb. 3800 évvel ezelőtt véget ért. 2000 éve már a pártusok laktak ugyanazon a területen, tehát a cikkíró vagy az évszámot, vagy a népet illetően téved. De a gyalázatos pusztítás ettől még tény!

"Újkőkori házak álltak a toronyi lakópark helyén" http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=18453

"Időszámításunk előtt 5500 körül épülhettek azok a faszerkezetes házak, melyeknek maradványait a Savaria Múzeum régészei tárták fel a Vas megyei Torony község határában... Ilyen korú településrészletet tártak fel nemrég Balatonszárszó közelében a völgyhíd építése során, ott több mint 40 ilyen házat találtak... A Torony községnél feltárt, több mint hétezerötszáz éve épült házakat az úgynevezett dunántúli vonaldíszes kerámia régészeti kultúrájának népe építhette... Az egykori épületek 150-200 négyzetméter alapterületűek, harminc méter hosszúak voltak, tartógerendáik magassága pedig elérhette a hat métert is. Az épületek valószínűleg padlással is rendelkeztek..."

*

"Elvesztettük uráli génjeinket" http://www.nol.hu/cikk/465475/
- Géneket „elveszteni” nem lehet, mint ahogy „átvenni” sem! Géneket csak és kizárólag ÖRÖKÖLNI lehet! Akiben tehát nincs „urali gén”, annak az őseiben sem lehetett! (Ez ilyen egyszerű!)
„Egyértelmű, hogy a ma élő magyarok és székelyek genetikai állománya alapvetően a (honfoglalás előtti) köznépi temetőkben talált mintákhoz hasonlít, semmint a honfoglaló magyarokéhoz. Ennek oka, hogy a kisszámú honfoglaló népcsoport egy nagyobb létszámú őslakos közösségben - genetikai szempontból - felhígult. Némi túlzással: az eredeti uráli génkészlet helyére az európai lépett.”
- Az idézett szövegből is egyértelműen kitűnik, hogy a mai magyarság ősei többségükben már a honfoglalás előtt itt élő őstelepesek voltak - "európai" génekkel! Szó sincs tehát arról, hogy az „eredeti uráli génkészlet” kicserélődött volna!

"Megmentették a jászok a mamutjukat" "...A közelben mintegy negyven hasonló korszakba keltezhető őskőkori vadásztábor helyet ismerünk..." (Mindössze egy apró korrekció: ez az időszak már az utolsó jégkorszak vége volt!) 16-17 000 éve mamutok éltek a jászok földjén!

 

*

"Az újkőkortól egészen a török kor végéig kerültek elő eddig leletek az egykori budai Skála parkolójában folyó régészeti feltáráson." Két érdekes kép "A sokféle leletnek persze semmi köze sincs egymáshoz..."
- Eszerint a logika szerint az itt élők időről-időre szedték a sátorfájukat, világgá mentek, és átadták a helyüket másoknak. A valóságban erről szó sincs, a kárpát-medencei ősnép története folyamatos! Kultúráját az egyes beköltözők csak színesítgették, de alapjaiban sohasem változtatták meg!
Mi van a Skála alatt?

 

*

"Zalavár volt a Karoling Birodalom keleti központja" http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=18327
"Az idei Zalavár környéki régészeti feltárások során bebizonyosodott, hogy a korábban szláv fejedelmi központnak gondolt Mosaburg (Mocsárvár) a 9. században a Karoling-birodalom legkeletibb grófságának volt a székhelye." - A szláv mese tehát megbukott! Lehet, hogy Cirill és Metód szobrát is lebontják? Ugyanakkor, amint látszik: változatlanul folyik a hamis alapokon álló történelem foltozgatása... (Ha nem szláv, akkor germán, vagy bármi, csak idegen legyen!) Közpénzből, az MTA és a Kormány támogatásával... És persze változatlanul folyik az avar leletek szétosztása is. Kíváncsian várom pl. a "bronz lószerszámveretek" bemutatását!!!

*


"Kőkori leletek a (németországi) napobszervatórium mellett... A mintegy hétezer éves napobszervatórium felújítását 2005 decemberében fejezték be."
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=18277
- Az 1994-ben feltárt, Polgár-Csőszhalom területén talált körépítmények legalább néhányszáz évvel öregebbek voltak, és hasonlóképpen nézhettek ki annak idején, mint a Németországban helyreállított "napobszervatórium". A polgáriról azonban nem mutogatnak képeket, és az ásatások befejezése után a területet átadták mezőgazdasági művelésre. Csőszhalom szétszántása jelenleg is zajlik... (ld. képek!)

 *

"A jövő héttől folytatódik a 7 ezer éves újkőkori település és temető feltárása a Tolna megyei Bátaszék környékén.." "Ez lesz Európa legnagyobb ismert neolitikus települése és temetkezési helye, ha befejezik az ásatásokat” ...Eddig sokkal több lelet, sír, ház, gödör került elő, mint korábban ebből a kultúrából együttvéve. Tavaly 287 sírt tártak fel, több mint egymillió tétel került elő..." "Az egykori lakók 25 méter hosszú, 9-10 méter széles, sátortetős cölöpházakban laktak." http://www.mno.hu/index.mno?cikk=397818

 

*

Bronzkori, kelta és a római korból származó leletek is előkerültek a földből a Budai Skála területén. Ezek alapján arra lehet következtetni, itt már a bronzkorban laktak... Mi van a Skála alatt?

*

Nyolc régészeti korszak maradványaira bukkantak a régészek a budai Skála lebontás alatt álló épületénél, köztük egy középkori temetőrészletet is feltártak. A régészek az újkőkorból, rézkorból és bronzkorból is találtak leleteket. http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=18243

 *

Titokzatos álló sírok Dombóváron. A kőkori vadászok tűzrakóhelyén csak az égett föld és a hamu jelezte az emberi jelenlétet, eszközeik, az elejtett állatok csontjai sajnos a nagyobb felület átnézése után sem kerültek elő. A több mint ötezer éves rézkori település kemencéinek tapasztásából viszont annál bőségesebben bukkantak olyan cserépdarabokra, amelyek a korszakra jellemző kis, magas szalagfüllel rendelkező, bekarcolt vonalakkal és beszurkált pontsorokkal díszített edények töredékei voltak.
Igazán gazdag azonban a kora bronzkori Somogyvár-Vinkovci kultúrához tartozó, közel két hektáron feltárt település bizonyult.
Dombóvár ősi település!

 *

Régészek nyári idénymunkán. „...az összes feltárás egyötöde a budapesti építkezéseken, a maradék 95 százaléka pedig az autópályák nyomvonalán zajlik...” Szinte csak az autópályák nyomvonalán!

Régészeti emlékhely Fonyódon. Régészeti emlékhely kialakítását kezdték meg Fonyódon, ahol egyedülálló 9-11. századi, honfoglalás-kori temetőket tártak föl az elmúlt években... az egymástól ötszáz méterre fekvő két honfoglalás-kori temető különlegességét az adja, hogy egy időben, évszázadokon át egymás közvetlen közelében temetkezett a két, szegényes körülmények közt élő földműves közösség. Volt élet a honfoglalás előtt is!

Honfoglalás kori falu nyomai Budakalászon. ...ezen a környéken valószínűleg a Duna közelsége miatt már évezredekkel ezelőtt éltek emberek. Erre utal a Budakalászon korábban előkerült, időszámításunk előtt 4000 körüli időkből származó, agyagból készült kocsimodell is. Ebből következtetni lehet rá, hogy akkoriban elődeink már ismerték ezen a vidéken is a kereket, ami fontos használati eszközként szerepet játszott a mindennapi életük megkönnyítésében. Már 6000 évvel ezelőtt...

Szőke szkíta múmia Mongóliából. A szőke, 30-40 év közötti lovas, a szkíta időkből származik, kora körülbelül 2500 év. Pompás szőrmekabátot viselt, aranyozott fejdíszt hordott, filccsizmája, nadrágja volt, tegezében nyilak, övén tőr és harci szekerce. Harci szekerce=fokos!

Teljes mértékben feltárható IX. századi falura bukkantak a régészek a Tisza rákóczifalvi szakaszán. Az egykori falu korának meghatározása nem volt egyszerű, miután a területen előkerültek a szarmaták, a kelták településnyomai, de itt található a Kárpát-medence talán leggazdagabb rézkori temetője is. Ősidők óta lakják a területet!

Bepillantás a korai bronzkor horgászainak mindennapjaiba

"A leletek közül kiemelkedik egy bronzból készült horgász horog, amely az eddigi ismeretek szerint az első ismert ilyen tárgy az Alföld kora bronzkorából. A horog jelenléte ezen a síktelepen azt feltételezi, hogy a bronzot nemcsak presztizstárgyak elkészítéséhez használták ebben az időszakban, hanem a tell-központokon kívül, a hétköznapi életben is előfordultak."

-Bizony, bizony! A hétköznapi emberek is használták!

"A jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok egy olyan társadalmi szerveződésre utalnak, amelyben a falvak a korábban gondoltnál kevésbé függtek a központi telltelepeket lakó főnököktől."

-Magyarul: az uralkodó halomsírosok egyáltalán nem irtották ki az itt lakókat, (mint ahogy azt állítják egyesek,) hanem a jelek szerint harmonikus kapcsolatot alakítottak ki velük! (Hunor és Magor nem ellenségei, hanem testvérei voltak egymásnak!)

 

6000 Éves a Zók Kultúra

„...A felszínről előkerült leletek főleg a korai bronzkor időszakából valók; közeli rokonságot mutatnak a Vucedolban talált leletekkel. A terület a "Zók kultúra" - avagy a "Vucedol-Zók kultúra" - névadó települése lett... Az első ásatás a szerb hadsereg vezetése által vette kezdetét 1919-ben, a környék háború utáni megszállása idején. A feltárt leleteket Belgrádba szállították. Később csak néhány edényt hoztak nyilvánosságra, ráadásul az első ásatásról nem maradt fenn teljes értékű dokumentáció...”

http://www.museum.hu/museum/index_hu.php?ID=906

 

 

Cserép kiscsizmát találtak a régészek a vucedoli ásatásoknál Kelet-Horvátországban, a Duna jobb partján. A lelet az időszámítás előtti 2400 és 2800 közöti időkből való.

http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=18360

„A vucedoli kultúra - amely az időszámítás előtti 2400-2800-as évekre tehető - Kelet-, Közép- és Dél-Európa egy részén virágzott. A régészeti terület a dél-magyarországi határtól Bosznia-Hercegovináig húzódik, s a horvát szakemberek azt tervezik, hogy  hatalmas régészeti-turisztikai parkot hoznak létre ebben a körzetben.”

- A vucedoli (vicsedáli) kultúrát ma már helyesebb zóki-vucedolinak (esetleg zóki-vukovárinak) nevezni! Ugyan az egész terület az egykori Nagy Magyarország része volt, de a kultúra elterjedési iránya ezúttal is a szokásos: a korábban feltételezett kívülről-befelé helyett, belülről-kifelé! Erről persze a cikkíró nem tesz említést... (Még rájönne valaki, hogy ez is a mi hagyatékunk!)

Európa legrégibb naptára "Magát az edényt még 1978-ban találták meg a Horvátország keleti részén, Vukovar közelében fekvő Vinkovciban, egy részolvasztó-műhely maradványai között, amely a Kr. e. 3000 körül kezdődött Vucedol-kultúra korszakából maradt fenn." http://beluard.freeweb.hu/index16_erd_6.htm

 

"Hétezer-ötszáz éves „luxusházak” Vas megyében"

"Ha komfortjukat tekintve nem is, méretük alapján egy mai komoly családi házzal vetekednek azok az újkőkori építmények, amelyeket a vas megyei Torony község határában tártak fel a régészek..." http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=3&id=10586&PHPSESSID=b06ecca2ec29aa2506ffbf6997fb0646

„A hazai régészeknek 300 évig biztosan van munkájuk!

Az autópályák nyomvonalának régészeti feltárása kapcsán 300 évre meghatározzák azokat a kutatási helyeket, melyek kimaradtak, ám bizonyosan érdemes feltárni.”
 
Tartalom

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre