Magyar őstörténet

 

Újdonságok a honlapon
 
Eredetünk
 
Ajánló
 
Impresszum
 
Szerkesztő
 
Látogatók
Indulás: 2007-08-20
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Lakosság a medencében

 „...Mesterházy Ernő (2003, 326) észrevette, hogy az M7-es autópálya somogyi szakaszán, amely 80 km hosszú, 20 rézkori vagy régibb települést tártak fel, kifejezetten újkőkorit, azaz a Dunántúli Vonaldíszes Kerámia népének leleteit és nyomait pedig 10 helyen (Bendár Mária-Honti Szilvia-Kiss Viktória, Somogyi Múzeumok Közleményei, 2000, 102-103. old.). A feltárt somogyi szakasz felülete 8 négyzetkilométer, és erre 10 újkőkori telep esik, eszerint négyzetkilométerenként egy. Ha az M7-es autópálya nyomvonalának kiválasztása véletlenszerűnek tekinthető, ebből számszerű becslést nyerhetünk a Kárpát-medence népességére az ókorban. A feltárások szerint az ókori Polgár (i.e. 6000 körül) 2000 fő lakosságú volt, a kisebb települések 30-50 főt számláltak. Ómagyarország területe 320 ezer négyzetkilométerére a leleteknek megfelelően 5% nagyvárost véve 16 ezer nagyváros (egyenként 2000 fő) és 304 ezer falu (30 fő) adódik - azaz összesen egy megdöbbentő szám: 40 millió fő - ami azonban kevésbé megdöbbentő, ha a mai népességgel vetjük össze, hiszen a Kárpát-medence lakossága eszerint nem változott lényegesen! A 40 millió egytizede is 4 millió - egy olyan szám, ami mellett nem lehet elmenni, különösen, mivel nem légből kapott, hanem szigorú tárgyi bizonyítékokon alapul, - amiket persze minél szélesebb adatbázison kell újra és újra leellenőrizni...” (Grandpierre Attila: Kik építették a kőköröket? http://www.grandpierre.hu/200511/Stone1.htm )

Na persze, le kell vonni a 320 000 négyzetkilométerből a vízfelületeket és a hegyeket, ahol azért akkoriban sem laktak emberek. Nyilván akadtak mocsarak, erdőségek, homokos puszták is, és a Polgárhoz hasonló, "nagyvárosok" számát is nagyságrenddel csökkenteni kell, mert ezt a hatalmas számot a régészeti leletek nem igazolják. De az eredmény még ezek után is megdöbbentő! (TI)

 
Tartalom

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT