Magyar Adorján
A kunok nyelvéről
Ami a kunok nyelvét illeti: Történelmünkből tudjuk, hogy miután őket a mongolok legyőzték, Kuten királyuk, maradék népével Magyarországba menekült, ahol IV. Béla királyunk megtelepítette. Róluk történelmünkben igen sok följegyzés van, amelyekből tudjuk azt is, hogy azután közöttük és a magyarok között néha jó viszony de néha ellenségeskedés is volt. De sehol egyetlen szó sincs arról, hogy a magyarok a kunok nyelvét ne értették volna, holott említés történt volna. Ilyen említés híján jogosan gondolható, hogy a magyarok és kunok között inkább csak nyelvjárási különbség létezhetett, olyan amilyen magyarok, palócok, székelyek között ma is van és amilyen több följegyzés szerint magyarok és kunok között még nemrégen is volt. Annyira, hogy például, mivel régen Szegeden a szegedi polgároknak nem kellett hídpénzt fizetniök de kunságiaknak igen, ezért a hídőr akiket személyesen nem ismert, csak nehány szót váltott, hogy megismerhesse szegedi-e az illető vagy kún és ha kiejtéséről kún voltát észre vette: ennek fizetnie kellett. A kunok ugyanis régebben képtelenek voltak a magyar s és cs hangot kiejteni, amelyek helyett sz és c hangot ejtettek, ugyanúgy tehát mint az oláhországi csángók közül a kún eredetűek máig is. (Vannak ugyanis székely és jász eredetű csángók is). Mégis ma a Velencében talált „Codex cumanicus” más nevén „Petrarcha codex” és az úgynevezett „kún miatyánk” alapján, már általános vélemény, hogy a kunok nyelve egy török-tatár nyelvjárás volt. Ami azonban e miatyánkat illeti, csak azt kell megjegyeznem, hogy azért mert ezt egyszer valaki tévesen „kún miatyánk”-nak nevezte el, ez még nem bizonyítja, hogy a kunok valóban tatár nyelvűek voltak. Épen úgy nem mint ahogy a Magyar Alföldön lakó, s a legtisztább magyar nyelven beszélő jász népet nem tartják sem németeknek sem szlávoknak, annak dacára sem, hogy Schlözer német tudós őket szlávoknak, Ranzan Péter olasz tudós pedig németeknek mondja! Hiszen tény, hogy a „Petrarcha codex”-ben is van egy ott tatárnak és nem kúnnak nevezett miatyánk, amely a mi „kún miatyánk”-unkkal sokban egyezik, amiből tehát az következik, hogy emez sem kún hanem tatár nyelvű, épen úgy mint ahogy a jászok sem nem szlávok sem nem németek! Továbbá igen jól tudjuk mily nagy faji és nyelvi különbség van a tatárok és mongolok között, valamint tudjuk, hogy a tatárokat a mongolok csak leigázták, mégis régen egész Európában, sőt náluk még ma is, a mongolokat tatároknak nevezik, illetve még ma sem beszélünk „mongoljárás”-ról hanem csak „tatárjárás”-ról. Magyarországon pedig még 1588-ban is voltak kisebb tatárnyelvű települések, mivel annakidején a mongolok elől tatárok is épen úgy menekültek volt Magyarországra, ha nem is oly nagy számmal mint a kunok. Sőt a magyar törvények is, jelesen az 1454 évi II. végzés 9. cikke, az 1459. évi végzés 3. cikke és az 1467. évi végzés 2. cikke a kunokat és tatárokat egymástól tisztán megkülönböztetik. (Lásd: Gyárfás István: „A jász-kunok története.” Kecskemét, 1873. II. kötet, 162. oldal.) De azért könnyen megtörténhetett, hogy tévedésből a szóban levő miatyánkat valaki „tatár miatyánk” helyett „kún miatyánk”-nak nevezte, ugyanúgy mint ahogy „mongoljárás” helyett következetesen „tatárjárás”-t mondunk még ma is. Amely miatyánk aztán részben tudatlanságból, részben szándékosan, a magyarságtól mindent elvitatni akarásból, továbbra is „kún miatyánk”-nak neveztetik.
Ami pedig a Petrarcha Codexet illeti: Hiszen a régi keleti utazók, mint például Rubruquis Vilmos is, följegyezték és világosan megírták, hogy Cumania lakói MÁR NEM KUNOK, mert a kunokat a „tatárok” azaz: mongolok, tökéletesen kiirtották, kivéve csak azokat akik királyukkal Magyarországba menekültek. A „A Codex cumanicus” címlapján 1303. évszám áll keletkezésként, holott a mongolok az 1238. évben már az egész akkori Oroszország valamint Kumánia területén is urak voltak és 1239-ben a maradék kunok már Magyarországon voltak! Sőt 1241-ben a mongolok már Magyrországot is legyőzték. Tudjuk, hogy Rubruquis 1253-ban, Plan Carpin pedig 1245-ben járt Kumániában. Vagyis: Rubruquis 15 évvel azután, hogy a mongolok a kunokat kiirtották és országuk uraivá lettek, de Plan Carpin csak hét évvel azután, és ő nem is csak azt írja hogy itt kunok már nincsenek, mert a „tatárok” azaz mongolok őket kiirtották, hanem még azt is, hogy a kunok csontjait, koponyáit mindenfelé heverni látta. Ennek dacára is azonban az ország még századok múlva is Kumániának neveztetett, bár úgylehet csak Nyugaton, a keresztény országokban. Az 1303-ban kelt, tehát a nem kún, hanem kumániai nyelvet adja elő s ezért is neveztetik „Codex cumanicus”-nak és nem „Codex cumanus”-nak. Amely könyvet a jelek szerint valamely keresztény hittérítő írta a Kumániában járó hittérítők és kereskedők számára, amely időben Kumámiát főkép tatárok, mongolok és némi oláhok is lakták volt. Mivel ugyanis a tatárok nagy része a mongoloknak magát önként megadta volt. Így ezek megkíméltettek és egy részük a mongol hadakba is beosztatott, ami azután egyik oka lőn annak, hogy a Nyugaton a tatárokat és mongolokat egymással összetévesztve ezeket mind „tatárok”-nak nevezték. Bár bizonyára hozzájárult még az is, hogy Tartarosz görögül az Alvilág egyik elnevezése volt, amely nevet akkoriban a keresztény papság a pokol neveként is szokta használni, majd nagy félelmükben a mongolokat pokolbeli ördögökkel hasonlítva össze, de egyúttal őket a tatárokkal is összetévesztve, még egy kevés babonával és tudatlansággal is hozzá: a tatár nevet „tartarus”-nak, „tartareus”-nak magyarázták, azaz „pokoli”-nak, „pokolbeli”-nek. Annyira, hogy például az olaszok a tatárokat mind a mai napig is nem „tatari”-nak hanem „tartari”-nak nevezik.
Kitűnik tehát a föntebbiekből, hogy a „Codex cumanicus” nyelvét mindenáron mégis a kúnok nyelvének állítani ugyanannyi mintha a mai Angolország, azaz hivatalos nevén Nagy-Británnia, nyelvét az egykori britek nyelvének akarnók állítani. Mégis még ma is a szóban levő kódex nyelvét kúnnak szeretik nevezni, pedig elképzelhetetlen, hogy valaki aki e dologgal foglalkozott, az évszámokból ez állítás képtelenségét észre ne vette volna. Úgyhogy ez állítást csak szándékos megtéveszteni akarásnak tulajdoníthatjuk. Viszont a századok óta leigázottságban élő magyarok közül, ha valaki a valóságot észre vette is, fölszólalni nem mert, nehogy, amint ez szokás, „sovinisztá”-nak mondasson.
Magyar Adorján: Ősműveltség, 126-127. oldal
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
