Magyar őstörténet

 

Újdonságok a honlapon
 
Eredetünk
 
Ajánló
 
Impresszum
 
Szerkesztő
 
Látogatók
Indulás: 2007-08-20
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
2012. december

 

Régészeti leleteink védelméről

Egy szép régi magyar dal  -  Amit még Izlandon is énekelnek!

Marjalaki és Anonymus  - Varga István megjegyzéseivel

Egy fontos dokumentum a magyarság és a nemzetiségek viszonyáról: Szádeczky Lajos székfoglaló beszéde 1910-ből  Világosan látható, mennyire alaptalan volt nem sokkal később az a vád, hogy a magyarok elnyomták a nemzetiségeket.

Varga Csaba: Szellemi béklyó

Arató István: Tudománytalan

Magyarkodás

Újkőkori kút Borsodban  Újkőkori őseinkre nézve a komment kissé lekezelő, de legalább mutatnak végre valamit. (Mint tudjuk, az Alföld település-sűrűsége ebben az időszakban már elérte a mait.)

Kunsthistorisches Museum  Így nézett ki a szlovák-avar szomszédság - legalábbis a történelemhamisítók szerint. Milyen érdekes, hogy pl. Anonymus meg még csak nem is hallott róluk! (Honfoglalás-kori északi határunknak a lengyel határt, illetve a Tátrát jelölte meg.)

Már hétezer éve is...  Hamar elfelejtették a saját maguk által korábban közölteket: Sajtot ettek az Alföldön az újkőkorban - már 8000 éve is  Ezen kívül a hazai eredetű vonaldíszes kerámia kultúra említése is eligazíthat bennünket, ha odafigyelünk a részletekre.

Komoly régészeti feltárást ígérnek  Kíváncsian várjuk az eredményeket!

Pannon őslény

Butykos  -  szófejtés magyar módra

Részlet Acsády Ignác-Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története c. könyvéből  Fontos információk szellemi és egyéb kincseink eltulajdonítóiról, elpusztítóiról. 

Keöpe Viktor: A magyar öntudatról  (Kis szépséghiba, hogy a Kárpát-medencét nem másfélezer éve, hanem annál sokkal régebben lakjuk.)

Arató István: Tejcsököny

6 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
2012.12.06. 07:45
Botond

Ugyanakkor ezúttal is le kell szögezni, nagyon nagy hiba volt a magyarságot csak a honfoglalóktól eredeztetni. (Pedig Szádeczky is rájött, hogy a honfoglalók nem bántották az őslakókat.)

2012.12.08. 15:50
Botond

Kedves László!

Nem szabad elhamarkodottan ítélkezni! Szádeczky nem finnugrista, hiszen őshazaként Babiloniát emlegeti.

A kommentjei közül letöröltem azokat, amelyek mellékvágányra terelnék a honlapot. Nem fogadhatom el például azt a feltételezést, hogy Árpád nem is létezett, mert az ilyenekkel teljesen összezavarnánk az amúgy is félrevezetett embereket. Ettől függetlenül, továbbra is szabad a pálya! 

2012.12.10. 09:42
szikan

a szekelyek [szikalok,szikulok] erdely oslakoi

egy 1629es irasbol,Bethlen anyja os-szekely volt akik erdely oslakoi -ugy irja

 

http://www.youtube.com/watch?v=6gcbSdgtvQ8

 

2012.12.23. 14:37
szikan

http://www.youtube.com/watch?v=siVJ8MClpn4&list=PL1BCC181F354A69C9&index=48

 

51 percnel valami szikul-szicilai edenyek maganak valo

2013.01.02. 17:43
vadymari

Ebben a Keöpe Viktor által írt cikkben mindenről szó volt, csak a magyar öntudatról nem.

 

Az Emberek aranyban kiállítás táblái közül az egyik a szkíták lényegre törő, velős beszédjéről szólt. Gyakran eszembe jut ez a tény amikor a sorsunkon siránkozó "őszinte hazafiak" szófosásait olvasom. (Egy szkíta biztos hogy agyoncsapta volna az ilyen környezetszennyezőt!)

Egyébként ennek a kiállításnak a  látogatói valódi fröccsöt kaphattak abból, hogy milyen a magyar büszkeség és öntudat, hisz az összes tárgy és a kísérőszövegeik erre adtak alapot.

2013.01.11. 19:20
szikan

http://youtu.be/bnCPfmMo1qs

 

szittya dolgok

 
Tartalom

Hírek,információk,érdekességek a Super Mario világából.Ismertetõk,leírások,játéktesztek. Folyamatosan megújuló tartalom.    *****    STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    ♛ ANELIATH ☉ varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!    *****    Hamarosan, karácsony:rendelj, születési, elõrejelzési, párkapcsolati, fogamzási,hold horoszkópot, biotérképet ajándékba!    *****    szekelyhirdeto